Segítünk az észak-afrikai menekülthullámmal küzdő Olaszországnak
A magyar elnökség minden segítséget megad Olaszországnak az észak-afrikai menekülthullám következtében előállt rendkívüli helyzet kezeléséhez, erről 2011. február 14-én közleményt adott ki a magyar Belügyminisztérium.
A dokumentum szerint az elnökség figyelemmel kíséri az olasz partoknál kialakult rendkívüli helyzet alakulását, együttműködik az unió más intézményeivel, így a bizottsággal, és minden szükséges segítséget megad Olaszországnak - olvasható a magyar EU-elnökség honlapján. Előzőleg Olaszország humanitárius válsághelyzetet hirdetett, és Roberto Maroni olasz belügyminiszter február 11-én kijelentette, hogy Olaszországnak szüksége lehet az Európai Unió segítségére, mivel a tunéziai és egyiptomi válság tömegvándorlást indíthat el Olaszország felé.
A decemberben kitört tunéziai forradalom óta Lampedusa szigetének megnövekedett menekülthullámmal kell szembenéznie, ami nemcsak a helyi, hanem a római hatóságokat is aggasztja. Az észak-afrikai bevándorlók elsősorban kisebb halászbárkákon igyekeznek Olaszországba jutni, az olasz parti őrség feltartóztatja és a lampedusai kikötőkbe kíséri a lélekvesztőket. A menekültek száma lényegesen magasabb, mint a lampedusai és a szicíliai befogadóállomások kapacitása.