2011. február. 03. 14:57 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 03. 14:53 Világ

Romániában emelkednek a bérek és a nyugdíjak

Romániában a bérek és a nyugdíjak egy része is emelkedik februártól - jelentette be Emil Boc román miniszterelnök.

A keddi romániai média által idézett kormányfő egy televíziós műsorban megerősítette, hogy valamennyi közalkalmazott februárban kapja meg először a 15 százalékkal magasabb - januári -  bérét, miután a kormány úgy döntött, hogy növeli a tavaly júliusban 25 százalékkal csökkentett közalkalmazotti fizetéseket. A kormányfő szerint jelenleg a román gazdaság ekkora béremelést bír el. Azt nem tudta megmondani, hogy a közalkalmazotti fizetések mikor térhetnek vissza a júniusi szintre.
   
A kormányfő emellett bejelentette, hogy több mint másfélmillió romániai nyugdíjas járandósága is emelkedni fog februárban a tavaly év végén elfogadott új nyugdíjtörvény értelmében. Azoknak a nyugdíja nő átlagban 93 lejjel (6 ezer forint), akik nehéz munkakörülmények között dolgoztak. Ugyanakkor számos nyugdíjas január 1-jétől kisebb nyugdíjat vehetett kézhez, miután a kormány növelte az egészségügyi járulékot fizetők körét, csökkentve azok számát, akik eddig járulékfizetés-mentességet élveztek. Ez utóbbi intézkedés a kisnyugdíjasokat is érintette.
   
A román munkaügyi minisztérium legfrissebb statisztikája szerint tavaly novemberben 1377 lej (89.500 forint) volt a nettó átlagbér Romániában, az átlagnyugdíj értéke 743 lej (48.200 forint).Románia 2009-ben kötött a Nemzetközi Valutaalap szervezésében 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodást, amelynek keretében a román kormány számos megtakarítási intézkedésre, egyebek között 25 százalékos bércsökkentésre kényszerült.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.