Tunéziában még mindig káosz van
Azt követően, hogy Zin el-Abidin ben Ali tunéziai államfő elmenekült az országból, továbbra is a káosz jellemzi Tunisz és elővárosainak a helyzetét.
A nagy zűrzavarban a rendfenntartó erők nem tudják egyelőre teljes mértékben ellenőrzésük alatt tartani az események alakulását.
A fosztogatások szombaton is folyatódtak, a szemtanúk nem egyszer a tettesekben Ben Ali elnök bukott rendszerének híveit, sőt rendőreit vélték felismerni. Azt követően azonban, hogy az este a kijárási tilalom életbe lépett, a főváros központja elnéptelenedett.
A legnagyobb tunéziai szakszervezet, az UGTT a köztelevízióban szombaton felhívást intézett a helyi lakosokhoz: alakítsanak önvédelmi csoportokat, hogy meg tudják védelmezni a békés polgárok testi épségét és javaikat.
Megkéselték Ben Ali egyik rokonát, a volt elnök feleségének unokaöccsét - értesült az AFP. A férfit kórházba szállították. Az ellene még pénteken végrehajtott támadás részletei egyelőre nem ismeretesek. Gondot okoz az is, hogy a élelmiszerüzletek zárva vannak, és a lakosság egyre inkább szűkében van az élelemnek