2011. január. 14. 09:28 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 14. 09:21 Világ

Obama kínai emberjogi ügyvédekkel találkozott

Első alkalommal fogadott kínai emberjogi ügyvédeket a Fehér Házban Barack Obama. A velük folytatott csütörtöki megbeszélés a Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnökkel tartandó jövő heti washingtoni találkozóra készítette fel az amerikai elnököt – közölte egy fehér házi szóvivő.

Obama január 19-én fogadja Washingtonban kínai kollégáját, akivel a nyilvánosság előtt, és magánbeszélgetésükön is szóba hozza majd az emberi jogok érvényesülésének ügyét – jelentette a The Washington Post című napilap.

A kínai emberi jogi szakemberekkel tartott 75 perces találkozón többféle nézet és vélemény is elhangzott az egyik jelen lévő kormányzati tisztségviselő elmondása szerint, aki az amerikai újságnak nyilatkozva hangsúlyozta: „A konszenzus az volt, hogy az emberi jogok kérdésének napirenden kell lennie, még ha az kínos is.”

Hirdetés