Nagyobb anyagi felelősséget ruháznának a szlovák politikusokra
A politikusok és az állami hivatalnokok anyagi felelősségét növelő törvény elfogadását szorgalmazza az Iveta Radicová vezette szlovák kormány.
"A kormány mostanában pontosítja a törvényjavaslat szövegét. A miniszterelnöknek még a koalíción belül is meg kell vitatnia a jogszabályt. A közvéleményt a közeljövőben fogjuk tájékoztatni a törvény szövegéről" - nyilatkozott Rado Bato, a miniszterelnök szóvivője a Sme című napilap keddi számában.
Radicová szerint a jogszabály elfogadása a kormány ez évi egyik kiemelt feladata, s a koalíciós partnerek részéről is megvan a szükséges támogatás, egyetértés. "A köztisztviselők anyagi felelősségét támogatjuk" - jelentette ki Ján Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke. "Egyetértünk azzal az elvvel, hogy az állami és az önkormányzati tisztségviselők anyagi felelősséget viseljenek döntéseikért" - mondta Jozef Kollár, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) parlamenti frakcióvezetője.
Amennyiben minden a tervek szerint alakul, a politikusok és állami hivatalnokok anyagi felelősségét rögzítő jogszabály tavasszal kerülne a parlament elé, és július elején lépne életbe.
Az előzetes elképzelések szerint a jövőben a szlovák politikusok és közhivatalnokok döntéseikért egész vagyonukkal felelnének. Eddig az általuk okozott esetleges károkat négyhavi fizetésük mértékéig viselték. Ezt azonban nem külön törvény, hanem a hatályos munka törvénykönyve rögzítette.
Az anyagi felelősség nem korlátozódna csak az egyes tisztviselőkre, hanem a kollektív döntéshozó szervekre - kormány, parlament, önkormányzatok - is. Ilyen esetekben az okozott kárt azoknak kellene megtéríteniük, akik a döntést megszavazták, támogatták.
A politikusoknak és a köztisztviselőknek már most is lehetőségük van biztosítás megkötésére, s ilyen esetekben a kárt a biztosító téríti meg helyettük.