2010. december. 23. 19:08 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 23. 19:01 Világ

Nem tudott a 12 terrorista angliai letartóztatásáról az amerikai hírszerzési igazgató

Egy tévéadás felvételén kiderült, hogy az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatót (DNI) nem tájékoztatták 12 terrorista nagy-britanniai letartóztatásáról, s emiatt a Fehér Ház kínos magyarázkodásra kényszerült - jelentették a csütörtöki amerikai lapok.

Jim Clappernek, az amerikai felderítő szervek munkáját összehangoló nemzeti hírszerzési igazgatónak - az ABC News felvételének tanúsága szerint - hétfőn még órákkal a brit akció után sem volt fogalma a szigetországban végrehajtott letartóztatásokról.

John Brennan, az elnök terror-elhárítási ügyekben illetékes tanácsadója a Fehér Házban kijelentette: Clapper azért nem értesült a londoni "fogásról", mert éppen a kongresszusban tájékoztatta a honatyákat az akkor még ratifikálás előtt álló új START-szerződésről, valamint a Koreai-félszigeten kialakult helyzetről. Brennan mulasztással vádolta meg Clapper stábját, ugyanakkor kijelentette: "örülök, hogy Clapper nem ül a tévé előtt a nap 24 órájában" - mondta a Fehér Ház terrorszakértője.

Brennan úgy nyilatkozott, hogy a nagy-britanniai fejleménynek nem volt közvetlen hatása az amerikai biztonsági helyzetre és Clappernek az üggyel kapcsolatban nem volt konkrét teendője.

Az incidens azért különösen kellemetlen, mert Jim Clapper, aki korábban a légierő tábornoka volt, egyébként rendkívül jól informált, éles eszű szakember, ismerősei és beosztottjai szerint napi 14 órát dolgozik. 

A nemzeti hírszerzés igazgatójának hivatalát 2004-ben különítették el szervezetileg a Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA), arra hivatkozva, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt nem volt megfelelő a titkosszolgálatok tevékenységének koordinációja. Az igazgató az amerikai elnök közvetlen alárendeltje. 16 ügynökség tartozik a felügyelete alá.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.