2010. december. 17. 09:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 17. 09:52 Világ

Koszovó: újraszámolják a voksokat

Öt koszovói választókörzetben újraszámlálják a szavazatokat, mert ezekben a vasárnap megtartott parlamenti választáson szabálytalanságok történtek.

A választási bizottság által elrendelt intézkedés nyomán akár meg is foszthatják győzelmétől a Hashim Thaci kormányfő vezette pártot.

A vasárnapi voksoláson a Koszovói Demokrata Párt (PDK) a szavazatok 33,5 százalékát szerezte meg, míg legfőbb riválisának, a Fatmir Sejdiu vezette Koszovói Demokratikus Ligának (LDK) a szavazatok 23,6 százaléka jutott.

Az LDK és más pártok már a részeredmények közlésekor szabálytalanságokról számoltak be, és jelezték, hogy új voksolást kérnek majd két, a PDK fellegvárának tartott választási körzetben, ahol aránytalanul nagy volt a részvétel: az országos 47,5 százalékkal szemben 94 százalék.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.