2010. december. 11. 18:35 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 11. 18:34 Világ

Sok ezren tüntettek Berlusconi ellen

Olaszország minden részéből érkezett több ezer ember tüntetett szombaton Rómában Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen, s követelte a politikus lemondását.

Az ellenzéki Demokrata Párt által szervezett megmozdulás résztvevői a médiamilliárdos kormányfőt magánéleti botrányai, és kétes üzletei miatt bíráló jelszavakat skandáltak. A tüntetés három nappal előzte meg a Silvio Berlusconi ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány parlamenti tárgyalását. A voksolás kimenetele bizonytalan, mivel a Berlusconi vezette kormányzó Szabadság Népe Pártnak nincs abszolút többsége a törvényhozásban. 

Gianfranco Fini, a miniszterelnök régi politikai harcostársa, akivel együtt alapították a Szabadság Népe Pártot, novemberben kivált a kormánykoalíciból, 36 képviselőt magával vitt, s létrehozta az ellenzéki Jövőt és Szabadságot Olaszországnak pártot. Fini szombaton azt mondta, hogy a miniszterelnöknek le kell mondania, mert ha nem teszi, kedden a párthíveivel együtt ellene szavaz. Amennyiben a bizalmatlansági indítványt elfogadják, a kormányfő megbukik, és az államfőnek ki kell írnia a parlamenti választást, amelyre egyébként csak 2013-ban kerülne sor.

Silvio Berlusconi több ízben is úgy nyilatkozott, hogy biztosan megnyeri a bizalmi szavazást, s szombaton Milánóban hívei előtt azzal vádolta az ellenzéket, hogy mocskos rágalmakkal akarja lejáratni. Hozzátette azt is, hogy a politikai bizonytalanság árt Olaszországnak.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.