2010. december. 09. 07:17 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 09. 07:16 Világ

Kifogták az egyik cápát Egyiptomban, a másikat még keresik

Befogtak egy cápát a Vörös-tengeren, amely feltehetően emberekre támadt a Sarm-es-Sejk népszerű egyiptomi üdülőhely közelében, de egy másik ragadozó után még folyik a kutatás.

Mohammed Sousha, a dél-sínai régió kormányzója közölte csütörtökön, hogy amerikai és egyiptomi szakértők befogtak egy makó cápát, s a harapásnyomok előzetes vizsgálataiból, illetve turisták által elmondottakból arra lehet következtetni, hogy ez a ragadozó támadt rá két turistára a múlt héten. Ugyanakkor kutatnak még egy óceáni fehérfoltú cápa után is, amely ugyancsak fürdőzőket - két orosz és egy német turistát - támadt meg, legalábbis ezt feltételezik.

Egy amerikai szakértői csoport is segít az egyiptomiaknak kivizsgálni a népszerű egyiptomi üdülőparadicsomnál történt szokatlan cápatámadásokat.

A múlt keddi és szerdai cápatámadásokban három orosz és egy ukrán turista sérült meg súlyosan. A veszélyes ragadozókat a hatóságok közlése szerint befogták, így szombaton a város polgármestere bejelentette, hogy a fürdés újra biztonságos, az úszási tilalmat feloldották. Vasárnap azonban a cápák újra támadtak, és ezúttal halálos áldozatot szedtek: egy hetvenéves német nőt téptek szét a strandolók szeme láttára, mindössze kőhajításnyira a parttól. Újra fürdési tilalmat léptettek életbe.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.