2010. december. 02. 16:29 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. december. 02. 16:19 Világ

Wulff egy neonáci család gyerekének tiszteletbeli keresztapja lenne

A német média közlése szerint egyre hevesebb bírálatok érik Christian Wulff német államfőt. A politikus ugyanis elfogadta egy kelet-németországi család felkérését, hogy legyen hetedik gyerekük tiszteletbeli keresztapja. Németországban ez hagyomány a nagycsaládosok körében.

A német média csütörtöki közlése szerint az államfői hivatal nem talált semmi kivetnivalót a Müller-család kérésében, ezért válaszában azt közölte a Lalendorfban élő Petra és Marc Müllerrel, hogy az elnök"örömmel elfogadta a tiszteletbeli keresztapaságot, és mellékelnek az értesítéshez egy díszoklevelet valamint egy 500 eurós csekket"

A német média azt közölte, hogy a jelek szerint az államfői hivatal eddig nem tudott Müllerék szélsőjobboldali szimpátiájáról, sőt arról, hogy a férfi munkatársa egy magát eugenikai intézetnek nevező csoportnak, amely "árja gyerekeket akar létrehozni", a felesége pedig a"Nemzeti Nők Köre" nevű neonáci szervezetben tevékenykedik. A Müller-házaspár aktívan részt vesz egyéb szélsőjobboldali csoportokban is.

Reinhard Knaack, Lalendorf polgármestere, aki baloldali Die Linke(Balpárt) nevű tömörülés tagja, megtagadta, hogy átadja az államfői hivatal oklevelét, és a polgármesterhez csatlakozott pártállástól függetlenül a városháza összes politikusa, akik közölték: mindent megtesznek a tervezett ceremónia ellen. Ennek jegyében az oklevelet és az 500 eurós csekket visszaküldték az államfői hivatalnak.

Norbert Nieszery, a szociáldemokraták helyi vezetője tiltakozó levelet küldött Christian Wulff államfőnek."Müllerék politika célja, hogy eltűnjön a törvényes rendre épülő demokrácia, ezért nem kaphatnak semmiféle tisztelet a szövetségi elnöktől" - írta a SPD politikusa. A kormányzó jobboldali kereszténydemokraták, a CDU helyi vezetője, Wilfried Baldermann ugyancsak tiltakozását jelentette, amikor közölte, hogy" a neonáciknak gesztust tenni hatalmas hiba akkor, amikor veszélyt jelentenek már az iskolákban is".
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.