2010. november. 22. 12:18 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 15:49 Világ

A Financial Times élesen bírálja a magyar nyugdíjpénztárak megrövidítését

A magyar kormány nyugdíjpénztár-intézkedéseiről közöl bíráló cikket hétfői kiadásában a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap elemző rovatának írása felidézi, hogy az Evita egyike azon filmeknek, amelyeket Budapesten forgattak, és a magyar főváros ebben az esetben Buenos Airest helyettesítette. "Most a valóság utánozza a fikciót, miután Magyarország populista kormánya megpróbálja elkobozni a magánnyugdíjakat, kimásolva egy oldalt Cristina Fernándeznek, Argentína peronista elnökének játékrendjéből" - áll a Financial Times írásában.

A kormány már elkezdte a magánnyugdíj-pénztári hozzájárulások átirányítását, és a gazdasági kibocsátás hozzávetőleg 10 százalékát kitevő felhalmozott vagyon egy részét a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val 2008-ban kötött támogatási megállapodás költségvetési hiánycéljainak teljesítésére kívánja felhasználni. Attól a piaci zuhanástól eltérően, amely Argentínában következett be az ottani nyugdíjkisajátítás bejelentése után, a magyarországi befektetők reakciója furcsa módon visszafogott. Azonban Bokros Lajos közgazdász, a 15 évvel ezelőtti, "kemény de végső soron sikeres" takarékossági program kidolgozója arra figyelmeztet, hogy "a magántulajdon e lefoglalása" nyomán sérülhet a társadalmi szolidaritás.

A Financial Times szerint Magyarország még mindig fiatal demokratikus intézményei is feszítőpróbának vannak kitéve. Miután az Alkotmánybíróság a nyugdíjpénztári és egyéb intézkedések ellen is kifogást emelt, a Fidesz arra használta fel elsöprő többségét, hogy szűkítse a bírói illetékességet költségvetési ügyekben, emellett folytatja a független központi bank vezetőjének eltávolítását célzó erőfeszítéseit is - áll az írásban. A Financial Times szerint a kormány "halvány ígéreteket" tett arra, hogy a vagyont beforgatja az állami nyugdíjrendszerbe, ám e felosztó-kirovó rendszerben nincsenek egyéni számlák. Ez az epizód nem a nyugdíjpolitika módosítása, hanem "átlátszó vagyonmegkaparintás", elkerülendő az olyan takarékossági lépéseket, amelyek árthatnának a kormány népszerűségének - áll a londoni gazdasági napilap hétfői írásában.

A Financial Times szerint a magánnyugdíj-hozzájárulások az egykori keleti tömb más országaiban is "csábító malacpersellyé" váltak; a magánbefizetések hasonló csökkentéséről születtek döntések vagy javaslatok Litvániában, Bulgáriában, Észtországban és Lengyelországban is. Meglepően kevesen álltak ki a lefoglalások ellen azon hárommillió magyar közül, akiknek vagyona veszélyeztetett. "Ők még mindig ihletet meríthetnek" egy másik, szintén Budapesten forgatott filmből, a Mortal Kombat című alkotásból - fejezi be írását a hétfői Financial Times.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.