2010. november. 18. 08:30 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 18. 08:28 Világ

Több mint kétszáz vádpont alól mentettek fel egy guantánamói foglyot

Egy jelentéktelenebb bűncselekmény kivételével minden, több mint kétszáz vádpontban felmentették szerdán a guantánamói börtöntábor első olyan foglyát, aki felett polgári bíróság ítélkezett New Yorkban.

A tanzániai Ahmed Khalfan Ghailanit azzal vádolták, hogy robbanóanyagot szállított az Egyesült Államok tanzániai és kenyai nagykövetsége elleni, 1998-ban elkövetett terrortámadásokhoz, amelyeket az al-Kaida szervezett meg. A merényletekben 224 ember halt meg, és több százan megsebesültek.

Az esküdtszék egy hétig tartó tanácskozás után olyan ítéletet hozott helyi idő szerint szerdán, hogy a 36 éves férfi elkövette az amerikai vagyon robbanóanyaggal való megrongálására vagy megsemmisítésére irányuló összeesküvés bűntettét. Több mint 280 vádpontban azonban - beleértve a 224 rendbeli emberölést - felmentette a vádlottat.

Az esküdtszék csak abban találta bűnösnek Ghailanit, hogy beszerezte a merényletekhez használt teherautót és a gázpalackokat. Ügyvédei azt állították a per során, hogy Ghailani semmit se tudott a készülő merényletekről, a terroristák megtévesztették, kihasználták őt a rémtettek végrehajtásához, de nem avatták be a részletekbe.

A vádlottra kiszabható büntetés húsz év letöltendő börtöntől életfogytig tartó börtönbüntetésig terjed. A bíróság a jövő év januárjában hozza nyilvánosságra a büntetés mértékét.

Barack Obama amerikai elnök fel akarja számolni a guantánamói börtöntábort, és az ott fogva tartott terroristagyanús személyek egy részét amerikai polgári törvényszékek, a többieket pedig hadbíróságok elé akarja állítani. Republikánus ellenlábasai szerint mind a 174 guantánamói fogoly felett hadbíróságnak kell ítélkezniük. A Ghailani-per Obama elképzeléseinek amolyan próbatétele volt, s az enyhe ítélet kétségkívül nem neki kedvez a vitában.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.