2010. november. 17. 13:18 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 13:24 Világ

Három kormánytag mentelmi jogát függesztették fel Görögországban

A görög parlament szerdán megvonta az előző kormány három tagjának a mentelmi jogát, utat nyitva ezzel az ellenük lefolytatandó bírósági vizsgálatnak.

A görög parlament megvonta három volt kormánytag mentelmi jogát. Az előző konzervatív kormány két minisztere és egy államtitkára ellen az Áthosz-hegyi Vatopedi ortodox kolostor és az állam közötti földcsereügylettel kapcsolatban, hivatali hatalmukkal való visszaélés gyanújával indítanának eljárást. Több hónapos parlamenti vizsgálat után, a törvényhozás szocialista többségének döntése alapján egy bírói tanács vizsgálja ki az ügyet. A testületnek negyven napon belül kell döntenie arról, hogy egy speciális bíróságot bízzon meg az eljárás lefolytatásával. Az ellenzéki konzervatív és szélsőjobb képviselők nem vettek részt a parlamenti szavazáson. 

Tavaly derült fény arra, hogy a Vatopedi kolostor egy csereügylet keretében elsőrangú állami földterület birtokába jutott alacsony értékű föld átengedése fejében. A cserével az ezeréves kolostor észak-görögországi birtokigényeit akarták kielégíteni. Jóllehet az ügyletben pénz nem cserélt gazdát, a görög sajtó szerint az államot 100 millió euró értékű kár érte. Az ügy nagy vihart kavart a görög társdalomban, és jelentősen hozzájárult Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormányának a bukásához. 

A konzervatív politikai erők azzal vádolják a szocialistákat, hogy nem létező botrányba keverték a volt minisztereket, akik ugyancsak azt hangoztatják, hogy nem károsították meg az államot. A görög törvények értelmében egyedül a parlament kezdeményezheti a kormánytagok elleni igazságügyi eljárást, amennyiben az érintettek hivatali idejük alatt folytattak törvénybe ütköző tevékenységet. Sok elemző szerint ez a jogszabály a politikai elit büntetlenségét biztosítja. A kormányzó görög szocialisták ígéretet tettek a közélet megtisztítására és arra, hogy kivizsgálják a korábbi botrányokat is, mert érvelésük szerint ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy kemény megszigorító intézkedéseket vezethessenek be a pénzügyi válság leküzdése érdekében.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.