2010. november. 13. 21:22 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 13. 21:23 Világ

Közel százezren tüntettek német nagyvárosokban

Tízezrek vonultak fel szombaton Németország több nagyvárosában, hogy tiltakozzanak a szociális juttatások megkurtítása ellen.

A megmozdulást szervező német szakszervezeti szövetség (DGB) úgy becsülte, hogy összesen közel százezer ember tüntetett Stuttgartban, Dortmundban, Nürnbergben és Erfurtban a "társadalmi igazságtalanságok" ellen.

"A társadalmi igazságosság más dolog. Új politikára van szükségünk" jelszóval a tüntetők a kormány politikáját bírálták, amely szerintük a gazdasági válság következményeit a kevésbé tehetősekre hárítja át.

Berthold Huber, a legnagyobb német szakszervezet, az IG Metall elnöke a stuttgarti tüntetésen elhangzott beszédében magasabb béreket követelt, és állást foglalt a kötelező érvényű minimálbér bevezetése mellett. "Nem akarunk olyan köztársaságot, amelyben befolyásos érdekcsoportok határozzák meg a politika fő irányvonalait, mégpedig pénzükkel, hatalmukkal, illetve befolyásukkal" - jelentette ki az IG Metall vezetője.

A konzervatív-liberális koalíció politikája elleni, országos tiltakozó megmozdulást szándékosan időzítették szombatra. Karlsruhében ugyanis vasárnaptól tartja hagyományos őszi - éves - kongresszusát a legnagyobb kormánypárt, az Angela Merkel kancellár vezette Német Kereszténydemokrata Unió (CDU). A háromnapos kongresszuson a küldöttek minden bizonnyal ismét pártelnökké választják Merkelt, akinek támogatottsága azonban mind saját pártjában, mind a CDU-n kívül jelentősen csökkent.

Hirdetés