2010. november. 10. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 17:23 Világ

A kárpátaljai magyarok negyede érez diszkriminációt

A kárpátaljai magyarok 25 százaléka, míg a felvidéki magyarok 13 százaléka érzi úgy saját bevallása alapján, hogy az elmúlt évben hátrányos megkülönböztetés érte származása miatt - közölte Sik Endre, a Tárki Zrt. vezető kutatója szerdán, az ENRI-East elnevezésű európai kutatásra hivatkozva.

Sik Endre közleményében hangsúlyozza: a felmérés szerint az Ukrajnában élő magyarok 21 százaléka, míg a szlovákiai magyarok 9 százaléka hagyná el biztosan az országot, amennyiben ezt megtehetné.

A kutatás alapján megállapítható, hogy legnagyobb mértékben az ukrajnai magyarok és a lengyelországi ukránok tapasztalnak ellenük irányuló diszkriminációt, míg a legkisebb 1, illetve 3 százalékos megkülönböztetésről a magyarországi szlovákok és a fehéroroszországi lengyelek számoltak be - fejti ki a szakember.

A Tárki munkatársa megjegyzi továbbá, hogy a legerősebb kivándorlási szándék a Lettországban és Litvániában élő, sokszor hontalan státuszú oroszokat és fehéroroszokat jellemzi.

Az ENRI-East elnevezésű kutatás olyan kisebbségek helyzetét vizsgálja, amelyek az EU keleti határán lévő országokban, az anyaországhoz közel élnek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.