2010. november. 04. 17:27 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 04. 17:20 Világ

Több ezer kisvállalkozó tüntetett Ukrajnában

A kijevi kormány adóreform-terve ellen demonstráltak, azt állítva, hogy változások tönkreteszik őket. Két városban volt demonstráció. A kijevi ukrán parlament előtt kétezren tiltakoztak kürtöket fújva és fémvödrökkel csörömpölve.

"Szégyellje magát a kormány!" "Ne hagyjuk, hogy lerombolják a kisvállalkozásokat!" - egyebek mellett ezeket kiabálták a tüntetők. A kormány által a parlament elé beterjesztett törvény ugyanis megemeli bizonyos kisvállalkozások adóit, és csökkenti azon cégek számát, amelyek egyszerűsített rendszer szerint adózhatnak.

A Moszkva-barátnak tartott Viktor Janukovics elnök kormányát nagy nyomás alatt tartják nemzetközi szervezetek, hogy javítsa a pénzügyi fegyelmet, az IMF-fel kötött kölcsön-megállapodásnak megfelelően.

Ukrajna több mint 15 milliárd dolláros kölcsönt kapott az elkövetkező két és fél évre a Nemzetközi Valutaalaptól a nyáron. Az összegből 1,9 milliárdot azonnal lehívhatott a kijevi kormány, amely negyedévenkénti felülvizsgálattal számolhat a további kifizetéseknél. Elemzők szerint Ukrajnában volt a világon az egyik legsúlyosabb recesszió, aminek következtében tavaly 15 százalékos volt a gazdasági visszaesés.

2008-ban az IMF egy 16,4 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, de kölcsönt befagyasztották, amikor felemelték az országban a minimálbéreket ás a nyugdíjakat, amit a Valutaalap ellenzett. Miután Viktor Janukovics államfő lett, első feladatai egyikeként helyreállította a kapcsolatokat az IMF-fel.

Ukrajnának a nyugdíj- és az adórendszerben, valamint a közalkalmazottak javadalmazásában kell változtatásokat végrahajtania 2010-ben. A reformokat tovább kell folytatni 2011-ben és 2012-ben a Valutaalap elvárásai szerint. Kijev azt várja, hogy a reformok után 4,5 százalékos lesz a növekedés idén, jövőre pedig 4,7 százalékos.
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.