2010. szeptember. 09. 14:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 09. 14:39 Világ

Menekülés Camp Cropperből: megszökött négy al-Kaida-vezető

Megszökött a bagdadi repülőtér közelében lévő, igen szigorú amerikai őrizet alatti börtönéből szerda este négy iraki fogoly, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat magas rangú vezetői.

A kitörés a Karh börtönből, a korábbi Camp Cropperből kellemetlen hír az amerikai hadsereg számára, amely júliusban átadta az addig általa működtetett fegyintézetet a bagdadi kormánynak, de az irakiak kérésére folytatta a legveszélyesebb 200 fogoly őrzését, köztük azokét, akik kapcsolatban álltak terrorcsoportokkal vagy Szaddám Huszein néhai diktátor rezsimjével. Az utóbbiak között van a megbuktatott elnök rendszerének nyolc magas rangú vezetője, köztük Szaddám két féltestvére.

A foglyok kiléte és szökésük körülményei egyelőre nem ismeretesek. Kászem Atta, a bagdadi hadműveleti parancsnokság szóvivője csak azt hangsúlyozta, hogy "amerikai és nem iraki felügyelet alatt voltak". A négy fogolyra halálbüntetés várt. Barry Johnson ezredes, amerikai katonai szóvivő megerősítette a szökés tényét, de részleteket ő sem közölt. "Együtt dolgozunk az iraki biztonsági erőkkel az ügy megoldásán" - mondta. "Legfőbb célunk a szóban forgó személyek elfogása."

A keddi szökés már a második azóta, hogy a létesítmény iraki kézbe került. Egy héttel a júliusi átadás után négy, szintén az al-Kaidához kötődő és terrorizmus vádjával perére váró fogolynak sikerült megszöknie a börtön iraki felügyelet alatti részéből.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.