Ma 137 városban sztrájkolnak a franciák
Franciaországban kedd hajnalban megkezdődött az egy naposra tervezett országos sztrájk. A tüntetők a nyugdíjkorhatár tervezett emelése, illetve a nyugdíjrendszer kilátásba helyezett módosítása ellen tiltakoznak. A törvényjavaslat vitája kedden kezdődik a francia parlamentben.
A szakszervezetek várhatóan 137 francia városban legalább két millió embert várnak az utcákra. A tömegmegmozdulások miatt komoly fennakadások lehetnek a közlekedésben - beleértve a repülőterek, kikötők forgalmát -, az energiaellátásban, zárva lesz sok közhivatal, minisztérium, posta, iskola. A magánszektor alkalmazottainak körében nem várhatók komolyabb megmozdulások.
Nicholas Sarkozy államfő tervei szerint egyebek mellett két évvel meghosszabbítanák a munkával töltendő éveket, és 60 helyett 62 év lenne a nyugdíjkorhatár. A tervek ellen júniusban is voltak nagyszabású tüntetések, akkor közel egy millióan vonultak az utcákra. Franciaországban 1981-ben szállították le a nyugdíjkorhatárt 65-ről 60 évre, amikor a szocialista Francois Mitterand került az elnöki székbe.
Több európai országban is napi politikai téma a nyugdíjkorhatár emelése a várható élettartam meghosszabbodása, illetve a születések számának csökkenése miatt. Németországban és Nagy-Britanniában már eldöntötték, hogy folyamatosan 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt 65-ről, Spanyolországban és Olaszországban 65 éves korban lehet majd nyugdíjba menni.