A Franciaországból kiutasított romák Rómában bukkantak fel
Franciaországból kiutasított roma-csoportok érkeztek az olasz fővárosba és ott és illegális alkalmi szállásokba költöztek be az Il Messaggero csütörtöki száma szerint.
Róma Magliana nevű külvárosi körzetének lakói telefonhívásokkal árasztották el a rendőrséget, panaszolva, hogy az elmúlt hónapokban lerombolt, illegális roma-menedékhelyek ismét lakókat kaptak. A jelentések szerint a környék teli van teljesen megpakolt, francia rendszámú autókkal.
Eközben az Európai Bizottság további felvilágosítást kért a párizsi kormánytól a romák tömeges kitoloncolásának indokait, körülményeit illetően, hogy megállapíthassa, vajon megfelel-e az EU jogi normáinak a francia hatóságok gyakorlata. Az ügyben elkészült Viviane Reding igazságügyi biztos előzetes jelentése, amely azonban tartózkodik a határozott állásfoglalástól, és további adatok beszerzését tartja szükségesnek. Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetői eközben bírálták José Manuel Barrosót, az uniós végrehajtó testület vezetőjét, amiért nem emeli fel szavát a kérdésben. A szocialisták szerint Párizs uniós jogot sért. Brüsszeli értesülések szerint a 27 EU-biztos közül három azon a véleményen van, hogy a romák kitoloncolása nem felel meg az európai előírásoknak.
Franciaország egyes összesítések szerint idén közel 9 ezer, az elmúlt hónapban mintegy ezer romát küldött vissza Romániába, illetve Bulgáriába. Mint uniós polgárok, a romák is jogosultak akár 3 hónapon át valamely másik uniós országban tartózkodni. Ennél hosszabb tartózkodás esetén azonban már munkavállalásra van szükség, és az egyénnek hozzá kell járulnia a társadalombiztosítási rendszer finanszírozásához. A francia hatóságok szerint a jogszerűtlenül létesített telepek, illetve táborok lakói között sok a bűnelkövető, illetve az illegális kolduló.
A kitoloncolás jogszerűtlensége mellett érvelők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a vétkes egyének akár magas száma esetén sem szabad egy népcsoportot kollektív jelleggel eleve megbélyegezni és joghátránnyal sújtani. Szakértők szerint a kitoloncolások európai jogszerűségét azon lehet megítélni, hogy minden egyes ügyben mérlegelték-e a körülményeket, az eljárás alá vont személyek konkrét helyzetét. A franciáktól várt további adatok átadására pénteken lesz mód, amikor a párizsi kormányzati megbízottak látogatást tesznek Brüsszelben.