2010. július. 13. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 13. 13:10 Világ

Medvegyev szakítana az eddigi orosz külpolitikával a Kommerszant szerint

Az orosz külpolitikai irányvonal gyökeres megváltoztatására irányuló törekvést vél felfedezni Dmitrij Medvegyev elnök hétfőn tartott beszédében a Kommerszant.

Az üzleti-közéleti napilap keddi számában forradalminak nevezte a nagykövetek éves értekezletén elhangzott előadást, amely programnyilatkozatként értelmezhető, és amelynek tartalma alapjaiban különbözik a Kreml eddigi diplomáciai iránymutatásától.

Medvegyev három feladatot állított a diplomaták elé, ezentúl kivétel nélkül mindegyiküknek ezek megoldására kell összpontosítaniuk. A feladatok sorrendben így hangzanak: a gazdaság és a termelés korszerűsítése, az orosz demokrácia és a civil társadalom intézményeinek megszilárdítása, végül a szervezett bűnözés elleni küzdelem.

Az elnök szavai szerint Moszkvának jelenleg az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai, köztük Németország, Franciaország és Olaszország a kulcsfontosságú partnerei, elsősorban velük kell a kapcsolatokat ápolni. A korábban stratégiai fontosságúnak nevezett, 11 volt szovjet köztársaságot tömörítő Független Államok Közösségét Medvegyev csak az ázsiai-csendes-óceáni térség után említette.

Az elnök arra is felhívta a nagykövetek figyelmét, hogy az orosz demokrácia érdekeit az szolgálja, ha belpolitikájában minél inkább betartja a demokratikus államokat jellemző kritériumokat. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyoldalúan nem szabad rákényszeríteni az országra ezeket a sztenderdeket.

A Vremja Novosztyej című liberális újság az iráni atomprogram bírálatát emelte ki. Medvegyev úgy fogalmazott, hogy Irán "nem a leghelyesebb módon" cselekszik, és egyre közelebb van az atomfegyverek létrehozásához szükséges képességek és anyagok megszerzéséhez. A lap szerint ez a szokatlan nyíltság szenzációs az államfő részéről.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.