2010. július. 05. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 05. 14:04 Világ

A weimari háromszög megerősödését várja Berlin az új lengyel elnöktől

A német kormány üdvözölte és erős Európa-barát jelzésként értékelte a lengyel liberális Polgári Platform jelöltje, Bronislaw Komorowski elnökválasztási győzelmét.

Guido Westerwelle külügyminiszter hétfői állásfoglalásában úgy vélekedett, hogy Komorowski győzelme hozzájárulhat a lengyel-német kapcsolatok további erősödéséhez, illetve a Németországot, Franciaországot és Lengyelországot magában foglaló úgynevezett weimari háromszög keretein belüli, az eddiginél is szorosabb együttműködéshez. 

A német diplomácia óvakodott attól, hogy állást foglaljon Bronislaw Komorowski és a konzervatív Jaroslaw Kaczynski elnökválasztási párharcában. Kormányforrások, illetve a sajtókommentárok ugyanakkor kevés kétséget hagytak efelől, hogy Berlinben a Polgári Platform jelöltjének szurkoltak. Az idézett források ezzel összefüggésben emlékeztetettek arra, hogy annak idején nem volt könnyű az együttműködés a Kaczynski-testvérekkel, különösen a repülőgép-szerencsétlenség áldozatául esett Lech Kaczynski volt államfővel. A tragikus körülmények között elhunyt, korábbi elnök annak idején igyekezett megtorpedózni a szükséges európai uniós reformokat, és a Lisszaboni Szerződés egyik fő ellenzőjének számított - emlékeztettek a források, utalva arra is, hogy Lech Kaczynski elnöksége, illetve Jaroslaw Kaczynski miniszterelnöksége idején a német-lengyel kapcsolatok is feszültebbek voltak.

A helyzet ugyanakkor alapvetően megváltozott akkor, amikor a Polgári Platform jelöltje, Donald Tusk lett Lengyelország kormányfője. Azóta a kétoldalú kapcsolatokban erőteljes javulás következett be - írták a hétfői német lapok, és azt a meggyőződést fejezték ki, hogy a Komorowski-Tusk "tandem" most egy irányba, mégpedig erőteljes európai irányba kormányozza Lengyelországot. Minderre közvetve Westerwelle külügyminiszter is utalt, azt a reményt fogalmazva meg, hogy Bronislaw Komorovskival, Donald Tuskkal és Radoslaw Sikorski külügyminiszterrel a lengyel-német partnerség tovább erősödhet.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.