2010. június. 30. 08:52 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 30. 08:38 Világ

Megalakul a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács

Megtartja alakuló ülését a szabadkai (Subotica) városháza dísztermében szerdán délben az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács, a szerbiai magyar kisebbség kulturális önigazgatásának legfőbb szerve.

Korhecz Tamás, a 35 tagú "miniparlament" leendő elnöke elmondta a Magyar Szó című lapnak, az alakuló ülésen megválasztják a testület elnökét és alelnökeit, hitelesítik a mandátumokat. Ezt követően feláll az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács, és megszűnik a jelenlegi MNT tagjainak és elnökének a megbízatása.

A testület ezután a törvényben meghatározott hatásköreit leképező négy bizottságot alakít; vagyis egy oktatási, egy kulturális, egy tájékoztatási bizottságot és egy olyat, amely a hivatalos nyelvhasználattal foglalkozik majd. A június 6-i választások alapján felálló új összetételű Magyar Nemzeti Tanácsban háromnegyedes többsége - 28 képviselője - lesz a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által támogatott Magyar Összefogás listának, a maradék hét hely a választásokon indult másik négy lista között oszlik meg.

Négy mandátum jutott a Vajdasági Magyarként Európába nevű listának, amely mögött Boros Tadic szerb elnök Demokrata Pártja (DS) áll. Egy-egy képviselői helyet szerzett a VMSZ-ből az év elején kizárt Bunyik Zoltán újvidéki polgármester-helyettes és Rácz Szabó László, a zentai önkormányzat elnöke vezette Kézfogás a Magyarságért–Polgári Mozgalom lista, a Magyar Liga nevű lista, amelyet a Vajdasági Szociáldemokrata Liga támogatott és a Magyar Remény Mozgalom. Ez utóbbi lista mögött a szerb sajtó szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom áll.

A szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsok egy tavaly elfogadott új törvény szerint széleskörű javaslattételi és véleményezési joggal bírnak, sőt esetenként önállóan is dönthet az adott kisebbség kulturális és oktatási ügyeiben, valamint az anyanyelvi tájékoztatás és a nyelvhasználat kérdéseiben.

A nemzeti tanácsok, így a Magyar Nemzeti Tanács többek között iskolákat, diákotthonokat alapíthat, előzetes jóváhagyása kell a magyar nyelven (is) oktató iskolák igazgatóinak megválasztásához, beleszólása lesz abba, milyen magyar nyelvű tankönyvekből folyjon a tanítás. Emellett a magyar kultúra szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilváníthat ingóságokat és ingatlan javakat, magyar nyelvű újságot, rádiót, tv-t alapíthat és meghatározhatja egy település magyar elnevezését, ha az adott településen a magyar nyelv hivatalos használatban van.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.