2010. június. 27. 23:12 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 27. 23:15 Világ

Szakadékba zuhant egy busz Bolíviában, sok halott

Egy szakadék mélyén lévő folyómederbe borult vasárnap egy autóbusz Bolívia középső részén. Az első jelentések szerint 26 utas életét vesztette, 44-en megsérültek.

A baleset a Cochabambát Potosíval összekötő úton történt, helyi idő szerint a hajnali órákban. A rendőrség az első vizsgálat alapján feltételezi, hogy a jármű fékrendszere romlott el, és ez okozta a katasztrófát. A busz áttörte egy híd korlátját, majd 11 métert zuhant. A halottak és sebesültek között 17 gyerek van.

A járat 47 utassal indult, de útközben még 22-en felszálltak, és ez túlterhelést eredményezett, ami hozzájárulhatott a balesethez - mondta a rendőrség szóvivője. Két nappal korábban ugyanezen az útvonalon 12, az év elején pedig 22 utas halt meg egy-egy buszbalesetben.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.