2010. június. 26. 17:53 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 26. 17:56 Világ

24 százalékra emelte az áfát a román kormány

A román kormány 24 százalékra emelte az áfát szombati rendkívüli ülésén, amelyen azt is eldöntötték, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó nem változik.

Emil Boc miniszterelnök  a kabinet ülését követően kijelentette, hogy az adott körülmények között ez a legjobb megoldás Románia számára, amely így továbbra is élvezheti nemzetközi hitelezői bizalmát. Pénteken a román alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a kormány korábbi takarékossági programjának egyes részleteit, így nem csökkenhetnek 15 százalékkal a nyugdíjak, ahogyan a kormány korábban tervezte. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a személyi jövedelemadóra és a társasági adóra érvényes 16 százalékos egységes adókulcs nem változik. 

A kormány elfogadta a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) korábban megküldött szándéklevél módosított változatát is, és Boc reményét fejezte ki, hogy a washingtoni pénzintézet igazgatótanácsa már szerdán napirendre tűzi a romániai hitelegyezmény felülvizsgálatát. Az IMF esetleges kedvező döntése nyomán Románia megkaphatja a tavaly márciusban kötött 20 milliárd euró nemzetközi többoldalú hitelegyezmény soron következő, 850 millió euró értékű részletét.  Boc hozzátette: a kormány összehangolja pénzügypolitikáját a román központi bank monetáris politikájával, hogy ellenőrzés alatt tartsák az inflációt és a lej-euró árfolyamot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.