Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Magánhadseregek a kertvárosokban
Az egyenlőtlenség és a szegénység mellett az apartheid kultúrája is szerepet játszott abban, hogy az erőszakos bűncselekmények száma továbbra is kiugróan magas a focivébé házigazdáinak országában, Dél-Afrikában – írja nemrégiben magyarul is megjelent könyvében a Financial Times szerkesztője.
A dél-afrikai bűnözési statisztikák döbbenetesek, egy évtizeddel azután, hogy az apartheid véget ért, átlagban 50 embert gyilkoltak meg naponta. Egy 50 millió fős lakosság körében ez pedig azt jelenti, hogy 100 000 lakosra átlagban 41 gyilkosság jut minden évben, ami az amerikai aránynál nyolcszor, a nyugat-európainál pedig hússzor magasabb – írja a Harc Dél-Afrika lelkéért című, a HVG Könyvek gondozásában nemrégiben magyarul is megjelent könyvében Alec Russell.
Dél-Afrika – a bűnözési hullám egyik, a szerző által idézett elemzője szerint – „olyan ország, amely hadban áll önmagával”. Roelf Meyer úgy véli, hogy a dél-afrikai bűnözési hullám nem egyedülálló egy olyan ország esetében, amelyben éppen a demokratikus átmenet zajlik. Szerinte a zsarnokságból kilábaló országok között sok olyan akad, ahol a bűnözés hasonlóan az égbe szökött. Kelet-Európa egyes területein a kommunizmus bukása után a felszabadulást összetévesztették a szabadossággal, és a rendőrség – a gyűlölt rezsim egykori ökle – elveszítette tekintélyét. De amint egyre szaporodtak a demokrácia évei, a rendőrök is visszaszerezték hitelességüket. Dél-Afrikában azonban még egy évtizeddel a felszabadulás után is elképesztő magasságokban járt a bűnözési ráta, míg a szerző szerint "a rendőrség reputációja valahol a béka feneke alatt volt".
De miért lett a dél-afrikai bűnözésből ilyen szörnyű probléma? A közbiztonsági válság magyarázatára leggyakrabban három okot hoztak fel: az egyre szélesedő egyenlőtlenségi szakadékot, a szegénységet és az apartheid brutális kultúráját. Az első kettő tagadhatatlanul fontos szerepet játszott. De ezek Alec Russel szerint nem magyarázták azt a vérfagyasztó erőszakot, amely a bűnesetek nagy részét kísérte.
Kertvárosok a nyomornegyedek mellett
Johannesburg, ahol a drága kertvárosok és bevásárlóközpontok alig fél mérföldre vannak az Alexandra nevű feketenegyedtől, és ahol a jómódúak és a nincstelenek között mérhetetlen a különbség, kézenfekvő és könnyű célpont a bűnözők számára. Nelson Mandelában, aki az 1940-es években Alexandrában élt, szintén az az emlék maradt meg, hogy milyen gyötrelmes volt a mindennapi élet a feketenegyedben. Hatvan évvel később a legtöbb házban már volt folyó víz és áram, de ettől még a hely továbbra is túlzsúfolt szegénynegyed maradt.
A ’90-es évek elején a negyed utcai harcok színtere volt, amelyek az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) hívei, valamint a bevándorlók számára felhúzott és a rivális Inkatha Szabadság Párt erősségének számító munkásszállók lakói között dúlt. A külföldiek ellen irányuló pogromok közül az elsőre 2008 májusában került sor, amikor a csőcselék feldúlta a negyedet és elűzte otthonaikból a bevándorlókat.
Ugyanakkor a világ más területein számtalan olyan várost találunk – például Angola fővárosa, Luanda is ilyen –, ahol a nyomornegyedek sokkal jobban összefonódnak a gazdagabb városrészekkel, ugyanakkor a bűnözés mégsem ölt ilyen arányokat. Meglehet persze, hogy a luandai bűnözési statisztikák kevésbé megbízhatóak, mint a dél-afrikaiak. Talán a szörnyű angolai börtönök és a hírhedten kegyetlen rendőrség a leendő bűnözőket is jobban elrettenti. Mégis figyelemre méltó tény, hogy egy olyan ország, amelyet elárasztanak a fegyverek, és ahol 30 éven keresztül újra meg újra fellángolt Afrika legvéresebb polgárháborúja, jóval biztonságosabb hely, mint Dél-Afrika.
A második leggyakrabban felhozott indok a szegénység, ami valóban folyamatosan biztosítja az új, potenciális bűnözők utánpótlását. A dél-afrikai autórablásokkal foglalkozó nyomozások során fény derült arra, hogy ezeket többnyire szervezett bűnbandák koordinálják, és az elkövetők rendszerint kétségbeesett fiatalemberek, akik rendelésre lopják el az autót. Ezért mintegy 300 dollárnak megfelelő összeget kapnak, a kocsikat pedig egy éjszaka alatt szétszerelik, majd átcsempészik a határon, gyakran a korrupt rendőrök tudtával - teszi hozzá a könyv szerzője.
Dél-Afrika bajai pont akkor szaporodtak meg, amikor a nagy nemzetközi bűnbandák kiterjesztették birodalmaik határát. A kábítószercsempész csoportok számára Dél-Afrika ideális hely volt a ’90-es években: egy jómódú ország, amely remek légi és vízi összeköttetéssel rendelkezik a világ többi pontjával, ugyanakkor a rendőrség működésképtelen. Mégis számtalan olyan elszegényedett ország akad Afrikában és más kontinensen is, amelyik sokkal kevésbé erőszakos, mint Dél-Afrika, beleértve Zimbabwét is, amely a súlyos élelmiszerhiány és a kétmillió százalékos infláció idején az ország történetének legsúlyosabb gazdasági és politikai válságát élte át.
Megörökölt erőszak-kultúra
Magyarázatnak marad tehát az apartheid - véli Alec Russel, aki szerint nehezen lehetne más következtetést levonni, mint hogy az erőszak kultúráját az az évszázadokon át tartó, faji alapú elnyomás honosította meg, amelyet a XX. század második felében tudományosan megalapozott és brutális szigorúsággal alkalmaztak. Az apartheid az erőszakra épült: egész közösségeket telepítettek ki és költöztettek más helyre, elválasztották a családtagokat egymástól, buldózerrel rombolták le az emberek otthonát, a rendőrség hajnali razziákat tartott, hogy a kijárási tilalom megszegőit felkutassa, a fegyvertelen tüntetők tömegébe lövettek és megkínozták a foglyokat. "Túl sok család szakadt szét, vált nincstelenné vagy földönfutóvá az évek során. Túl sok rokont gyilkoltak meg vagy börtönöztek be. Túl sok a gyászoló, és túl sok a megbántott ember."
Az apartheid idején a rendőrségnek két alapvető feladata volt: a fehér uralmat érő fenyegetések elfojtása és a fehérek életének védelme. Néhány kötelességtudó rendőr azonban önszorgalomból a fekete területeken elkövetett bűneseteket is kivizsgálta. A feketenegyedekben elkövetetett bűntényeket több újságban is külön „fekete rovatokban” hozták le. Itt szerepeltek a pangával (bozótvágó késsel) elkövetett gyilkosságok és a shebeenekben (a feketenegyedekben lévő zugkocsmákban) elkövetett késelések. A rendőrtábornokok azonban ezekkel a bűntényekkel nem törődtek. Ők a fehér „civilizáció” védelmezőinek tartották magukat.
Később, az évek során a hatóságok öntötték a pénzt a rendőrségbe. A fehér uralom vége után több mint egy évtizeddel az elemzők szerint Dél-Afrika egy főre vetítve a nemzetközi átlag háromszorosát költötte bűnüldözésre. De sok más minisztériumhoz hasonlóan, a rendészeti minisztérium sem volt képes olyan tervvel előállni, amely indokolta volna a költségvetését. Mivel a rendőrség szemmel láthatóan képtelen ellátni a feladatát, a dél-afrikaiak, bőrszínre való tekintet nélkül, az önvédelemben látják a megoldást. Az apartheid utáni korszakban az őrző-védő ipar volt az egyik fellendülő iparág. Miután azonban kiderült, hogy hiába szaporodtak el gombamód ezek a cégek, a leendő betörőket ez sem riasztja el, a jómódú emberek még ennél is költségesebb és harciasabb megoldásokat vetettek be. 2007-ben Johannesburg néhány előkelő kertvárosában a lakók összeálltak, hogy közösen hozzák létre és pénzeljék saját magánhadseregüket.
Mi lehet a megoldás?
A többségi uralom 14 éve alatt Johannesburgban a legszembetűnőbb városképi változás pontosan a kertvárosi erődítményeknek a megjelenése volt: a falak teteje átlagban majdnem egy méterrel magasabbra került, a város szélén pedig – mint a fallal körülvett középkori városok – kapukkal lezárt kertvárosi és irodaparkok nőttek ki a földből, az utcákat pedig egyre több helyen sorompókkal és a behajtást akadályozó kőkockákkal zárták le. A bűnözési statisztikák elemzése mindezek ellenére arról tanúskodik, hogy a magasabb falaknak sem volt hatása a betörések számának alakulására. Sokkal inkább az derült ki, hogy megszaporodtak azok az autórablások, amikor az embereket a saját kapujukon ki- vagy behajtáskor rabolták el.
A polgárőrségek és a közösségi rendfenntartó programok néhány városban és feketenegyedben enyhítenek a problémán, de ezek csupán olyan megoldások, amelyekkel ideiglenesen lehet betömni a lékeket - írja Alec Russel. Könyvében a szerző hozzáteszi, hogy Dél-Afrikának kizárólag akkor lehet esélye arra, hogy felvegye a harcot a bűnözéssel, ha nem csupán az igazságszolgáltatás rendszerét és a rendőrséget alakítják át gyökeresen, de egy erkölcsileg megtisztult és hiteles vezetés kerül az ország élére.
