2010. június. 16. 16:57 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 16. 17:17 Világ

Villám csapott a Jézus-szoborba - videók

Egy hatalmas, 19 méteres Jézus-szobrot semmisített meg egy villám az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Monroe-ban.

A kitárt karú Jézus-alak helyén most csupán két elszenesedett acélgerenda meredezik az ég felé. A még a vallásosak között is sokat vitatott "Királyok királya" címet viselő, fehér műanyagból készült szobrot 2004-ben emelték a kisváros temploma előtt, egy autópálya mellett. A 250 ezer dollárba (57 millió forintba) kerülő szobrot gyakran "Touchdown Jézusnak" is nevezték, mivel a karjait felfelé nyújtó alak az amerikaifutball bíróira emlékeztet.

Néhány médiumban már elhangzanak olyan vélemények, melyek szerint a villámot isteni jelzésként kell értelmezni. A Washington Post című lap szerint "úgy tűnik, Isten feláldozta egyetlen fiát. Megint." A lap úgy tudja, három évvel korábban már történt hasonló eset: akkor szintén villám tett tönkre egy tíz méter magas Jézus-szobrot a coloradói Goldenben.


Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.