Világ MTI 2010. május. 25. 10:55

Tizennyolc milliomos ül az új brit kormányban

Nem szűkölködnek David Cameron brit kormányfő kabinetjének tagjai: a konzervatív-liberális koalícióban helyet foglaló 23 politikusból 18 rendelkezik milliós vagyonnal.

A miniszterek vagyona együttvéve 50 millió font (16,4 milliárd forint) környékén van - írta a Sunday Telegraph című lap. A nemrég hivatalba lépett David Cameron 3,4 millió fonttal csak a hatodik helyen áll, a legtehetősebb a 7,1 millió fonttal rendelkező Philip Hammond közlekedési miniszter. A tory politikust Caroline Spelman környezetvédelmi miniszter követi ötmillió fontos vagyonnal.

George Osborne pénzügyminiszter 4,6 millió fonttal számolhat, míg a kultúra, a kommunikáció, illetve az olimpia ügyeiért felelős Jeremy Hunt 4,4 milliót tudhat magáénak. A milliomosok között a nemzetközi fejlesztésért felelős Andrew Mitchell, az energetikai és éghajlatváltozási ügyekben illetékes Chris Huhne is szerepel, csakúgy, mint Ken Clarke igazságügyi miniszter és William Hague külügyminiszter, akinek vagyona 2,2 millió fontra rúg.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.