EU: a belső viszályok rontják Albánia csatlakozási tárgyalásainak esélyeit
Az albán belpolitikai viták csökkentik az ország esélyeit az uniós csatlakozási tárgyalások mielőbbi megkezdésére - közölte szerdán Stefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa, miután az albán kormányfővel tárgyalt Brüsszelben.
A biztos aggodalmának adott hangot a megbeszélésen amiatt, hogy továbbra sem történt előrelépés az albán belpolitikai helyzet normalizálásában.
Albániában a tavaly júniusi parlamenti választások eredményeként az addig is kormányzó Albán Demokrata Párt vezette jobboldali pártszövetség 70, az Albán Szocialista Párt körül tömörülő szövetség pedig 65 mandátumhoz jutott a 140 tagú törvényhozásban. A szocialisták azt állították, hogy választási csalás történt, a szavazatok újraszámlálását követelték, és egészen február végéig bojkottálták a parlament működését.
Sali Berisha albán kormányfő szerdán átadta a bővítési biztosnak azoknak a kérdéseknek a válaszait, amelyeket az Európai Bizottság intézett Tiranához. A több mint 2000 kérdésre adott válaszok alapján dönti majd el a bizottság, hogy javasolja-e az Európai Tanácsnak a csatlakozási tárgyalások megkezdését Albániával.