2010. március. 24. 12:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 24. 13:20 Világ

A Jobbik miatt aggódik a szlovák külügy

A szlovák külügyminisztérium szerdán nyilatkozatban adott hangot aggodalmának amiatt, hogy a magyarországi választási kampány során az utóbbi időben a Jobbik képviselői megkérdőjelezik Európa második világháború utáni elrendezését, a határok sérthetetlenségét, a szomszédos országok területi épségét.

 "A revizionista eszmék együtt a nyílt rasszizmussal és antiszemitizmussal a Jobbik programjának szerves részét alkotják, amellyel ez a párt nyíltan szembemegy nemcsak a nemzetközi joggal, hanem azokkal a pillérekkel is, amelyeken a mai egyesült Európa nyugszik. A magyar revizionisták eltévedtek az időben" - olvasható a szlovák külügyminisztérium nyilatkozatában. Pozsony szerint az egész demokratikus Európának fel kellene hívnia a Jobbik figyelmét arra, hogy 2010-et írunk, országaink a demokratikus közösség részét alkotják, tagjai a NATO-nak, és békében akarnak élni.

A szlovák diplomácia nyilatkozatában elvárja, hogy a magyar demokratikus erők határolódjanak el a Jobbik képviselőinek "revizionista kijelentéseitől", amelyek átgondolt támadást és provokációt jelentenek a jószomszédság és az együttműködés ellen.

A szlovák külügyminisztérium nyilatkozata egy nappal azután született meg, hogy Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke pozsonyi sajtóértekezletén kijelentette: a Jobbik egyértelműen az országhatárok megváltoztatására törekszik, s erre a magyar hadsereget is fel szeretné használni. Slota szerint a magyar hadsereg már a folyókon való átkelést gyakorolja.

"Felszólítom az összes szlovákot, hogy legyünk óvatosak. Nem tudom, mi ébreszti fel Szlovákiát, hogy elkezdje védelme megerősítését" – harsogta a magyar- és romaellenességéről elhíresült koalíciós pártelnök. Azt állította, hogy a szlovák hadsereg vezérkara, a vezérkari főnök és a hadsereg egész parancsnoksága is alkalmatlan. Véleménye szerint a szlovák hadsereg - kivéve a zsolnai ezredet - harcképtelen.

Slota megismételte korábbi állításait, hogy a magyarok célja Dél-Szlovákia politikai autonómiája, ezt a területet szerinte népszavazással akarják majd elszakítani Szlovákiától, tehát megismétlődne a koszovói példa. A nemzetiek Orbán Viktort is bírálták, mert az kijelentette, hogy előbb a szlovákiai magyarok képviselőivel találkozik, s csak azután Robert Fico kormányfővel. Anna Belousovová, az SNS első alelnöke úgy vélekedett: Orbánnak bocsánatot kellene kérnie szlovákellenes kijelentéseiért. Ha ezt nem teszi meg, nemkívánatos személynek kellene őt nyilvánítani Szlovákiában. Belousovová hozzátette: a parlament májusi ülésén javasolni fogja, hogy a testület határozatban ítélje el Orbán kijelentéseit.

Az SNS vezetői cselekvésre szólították fel a pozsonyi külügyminisztériumot is.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.