2010. március. 10. 15:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 10. 16:28 Világ

Patthelyzet a román szenátusban Geoana miatt

Patthelyzet alakult ki szerdán a román parlament felső házában, miután a kormánypártok napirendre akarták tűzni Mircea Geoana szociáldemokrata szenátusi elnök leváltását a ház éléről, de a házelnök elutasította ezt a kérést.

Mircea Geoana azt a napirendet bocsátotta szavazásra, amely nem tartalmazta a leváltására vonatkozó kérést, ezt azonban a többségben lévő kormánypártiak elutasították. Napirend híján pedig Geoana berekesztette az ülést, miután a pártok frakcióvezetőinek nem sikerült közös nevezőre jutniuk.

A kormányoldal nevében Verestóy Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora kérte a Geoana leváltására vonatkozó kérés napirendre tűzését. A kormánypártok szenátorai szerint ugyanis a szenátus elnöke többször megsértette a házszabályt. A kormánypártok, valamint az őket támogató független honatyák kedden a szenátus házbizottságától kérték Geoana leváltásának a napirendre tűzését, ebben a testületben azonban az ellenzéki pártok alkotnak többséget, így elutasították a kérésüket. A kormánypártok számára így maradt az a megoldás, hogy a szenátus egésze előtt kérjék a kérdés megvitatását, amit szerdán megtettek, sikertelenül.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint a kormányerők kérése alkotmányellenes, hiszen korábban az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette a házszabálynak a szenátus elnöke visszahívására vonatkozó lényegi cikkelyeit. A taláros testület már 2005-ben meghozta a döntést, de a szenátus azóta sem fogadott el új házszabályt. Ezért jogászpolitikusok véleménye szerint joghézag esete áll fenn, amit a kormánypártiak és az ellenzékiek a saját politikai érdekeik szerint akarnak felhasználni.

Romániában a szenátus elnöke a második közjogi méltóságnak számít az államfő után. A kormánypártiak azért akarják megszerezni ezt a funkciót, mert - mint mondják - a következetes törvényalkotás érdekében össze kell hangolni a szenátus és a képviselőház munkáját. Szerintük ez úgy valósítható meg, ha mindkét házat a kormányoldal politikusai vezetik. A román parlament alsóházát a kormányon lévő demokrata pártiak politikusa, Roberta Anastase vezeti.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.