2010. február. 18. 18:33 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 18. 18:32 Világ

Fegyveres katonák megrohamozták az elnöki palotát Nigerben

Fegyveres katonák megrohamozták az elnöki palotát csütörtökön Niger fővárosában, Niameyben - állították szemtanúk. Névtelenséget kérő tisztviselők szerint államcsíny zajlik a nyugat-afrikai országban.

Az elnöki palota alkalmazásában álló egyik sofőr elmondta: éppen a miniszterek tanácskoztak az épületben, amikor a fegyveresek megjelentek. Szemtanúk géppuskatűz hangját hallották, és füstöt láttak az elnöki palota felett. Az épület köré és a környező utcákra katonákat vezényeltek. Feltehetően Mamadou Tandja elnök is a palotában volt, mivel ő szokott elnökölni a miniszteri tanácskozásokon, de egyelőre nem tudni, mi történt vele az incidens során, tartózkodási helye ismeretlen.

A nigeri kormány eddig nem nyilatkozott az ügyről, és a helyi rádió sem számolt be az elnöki palotánál történtekről.

Az afrikai országban hónapok óta feszült a helyzet, miután augusztusban egy népszavazáson módosították az alkotmányt és három évvel meghosszabbították az országot tíz éve irányító Tandja mandátumát. Az ellenzék ezt alkotmányos államcsínynek minősítette, és bojkottálta az októberi parlamenti választásokat, de Tandja pártja ennek ellenére elsöprő győzelemhez jutott. Tandját korábban 1999-ben és 2004-ben választották elnökké a többnyire sivatagos területű, de uránban gazdag ország államfőjévé. Megbízatása 2009 végén járt volna le, és az alkotmány értelmében nem indulhatott volna újabb mandátumért.

A belpolitikai feszültségek május végén kezdtek felerősödni, amikor Mamadou Tandja feloszlatta a parlamentet, mert az nem volt hajlandó támogatni a népszavazás tervét. Júniusban az államfő rendeletekkel kezdett kormányozni, amihez azonban az alkotmány szerint csak szükségállapot idején lett volna joga. Az alkotmánybíróság nyár elején kimondta, hogy törvénybe ütközik az elnök által szorgalmazott referendum terve az alkotmány módosításáról. Erre reagálva azonban Tandja rendeletet adott ki az alkotmánybíróság tagjainak leváltásáról, és saját embereit helyezte el a testületben.

A Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) tavaly ősszel felfüggesztette Niger tagságát, az Európai Unió pedig az alkotmányos rend helyreállítását kérte a nigeri kormánytól.

Az egykori francia gyarmat a világ harmadik legnagyobb urántermelő országa, ennek ellenére a nigeri lakosság jelentős része szegénységben él. Az ország az utolsó helyre került tavaly azon a listán, amelyet az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) állított össze a világ államairól az életminőség szerint.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.