2010. február. 09. 08:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 09. 08:30 Világ

Elnöki szék helyett hadi törvényszék vár a tábornokra Srí Lankán

Haditörvényszék elé állítják Szárát Fonszeka tábornokot, a Srí Lanka-i hadsereg volt parancsnokát, a szigetországban legutóbb megrendezett elnökválasztás vesztesét.

A névtelenségbe burkolózó nyilatkozó elmondta: a tábornok már nem számít aktív katonának. Lapértesülések szerint azért állítják bíróság elé, mert államcsínyt készített elő. Fonszeka a hivatalos adatok szerint 17 százalékkal kevesebb szavazatot szerzett a januárban megtartott elnökválasztáson, mint a győztes, Mahinda Radzsapaksze hivatalban lévő államfő.

Fonszeka azt állította választási veresége után, hogy a  hatóságok zaklatják a munkatársait, visszahívták 80 fős testőrségét - ezzel, mint mondta, veszélybe sodorták az életét - és nem  hagyhatja el az országot.

A tábornok tavaly még nemzeti hősnek számított, miután májusban ő vezette győzelemre a hadsereget a tamil lázadók ellen indított hadjáratban.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.