2010. február. 04. 15:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 04. 15:49 Világ

Megújul a szfinxek útja Luxorban

Befejezéséhez közeledik Luxorban a szfinxek útjának restaurálása, amelyet Hoszni Mubarak egyiptomi államfő jelenlétében avatnak fel március 3-án.

A 45 millió dolláros (8,6 milliárd forintos) projekt keretében feltárták, restaurálták a Nílus keleti partján lévő  luxori és a karnaki templomegyüttest összekötő a 76 méter  széles és 2,7  kilométer hosszúságú út mellett sorakozó szfinxeket, valamint eltávolították az útra rátelepült későbbi épületeket - olvasható az Independent online kiadásában.

A szfinxek a XXX. dinasztia alapítójának, I. Nektanebész (Nektanebo, Nehetnebef) Kr. e. 380-362 közötti uralkodása alatt sorakoztak fel az út mentén.  Az Újbirodalom idejétől kezdve ezen úton vonult végig a  Nílus áradásának második hónapjában az évenként megrendezett Opet-ünnep alkalmával a színpompás processzió, amely a szent bárkát, s a benne rejtőzködő thébai triászt (Amon, Mut és Honszu) kísérte. (Ámon, az istenek atyja, kinek különvált női része és felesége Mut, fiuk Honszu. Ámon és Mut az Opet-ünnepkor egyesült minden évben.)

A helyszín jelentőségét jelzi, hogy Hatsepszut királynő a karnaki templomban emeltetett Vörös Kápolnája falára rávésette, hogy uralkodása alatt (Kr. e. 1479-1458) hat kápolnát építtetett Ámon-Ré isten tiszteletére a szent út mentén. Az út mentén eredetileg 1350 szfinx sorakozott, a szobrok többségét azonban a római uralom alatt, valamint a középkorban elszállították és újrahasznosították.

A feltárások során napvilágra került több fáraó és királyné domborműve és kartusa. Az egyik reliefen VII. Kleopátra királynő neve szerepel - Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hatóság vezetője szerint az uralkodónő ellátogatott a szfinxek útjára Marcus Antonius társaságában nílusi hajóútja során. E látogatás alkalmával kezdeményezte Kleopátra a szfinxek útjának restaurálását, e munkálatokat jelzi az uralkodó kartusa.

Az ásatások során meglelték Hatsepszut királynő által emeltetett kápolnák maradványait, amelyeket I.Nektanebész beépíttetett a szfinxekbe. Napvilágra kerültek római kori építmények is - egyebek közt néhány borászat, valamint egy nagy víztározó.


 

Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.