2010. január. 11. 09:36 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 11. 09:41 Világ

Obama nem készül lerohanni Jement

Az amerikai elnök megerősítette, hogy nem akar csapatokat küldeni Jemenbe vagy Szomáliába az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és szövetségesei elleni küzdelem céljából.

Barack Obama a People című amerikai folyóiratnak nyilatkozva kijelentette: továbbra is úgy hiszi, hogy az al-Kaida tevékenysége az Afganisztán és Pakisztán közös határa mentén elterülő térségekre összpontosul. A People legfrissebb, pénteken utcára kerülő számában megjelenő - vasárnap kivonatosan ismertetett - interjúban Obama úgy fogalmazott, hogy egyáltalán nem áll szándékában csapatokat küldeni sem Jemenbe, sem Szomáliába. "Soha nem zárom ki semminek a lehetőségét a mai bonyolult világban" - mondta az elnök, aki azonban úgy látja, hogy az ilyen országok esetében a külföldi partnerekkel való együttműködés a leghatékonyabb módszer.

Hangsúlyozta, hogy már egy éve világosan tudják, az al-Kaida komoly fenyegetéssé vált Jemenben. Az Egyesült Államok ezért egyre szorosabban együttműködik a jemeni kormánnyal, hogy fel tudják számolni a terroristasejteket és kiképzőtáboraikat. Ugyanez a helyzet Szomália esetében, ahol az ország jelentős része felett nem a központi kormány gyakorol ellenőrzést, amit az al-Kaida megpróbál saját javára fordítani.

David Petraeus tábornok, az Egyesült Államok középső parancsnokságának vezetője a CNN hírtelevízióban vasárnap emlékeztetett: Jemen nem akarja, hogy amerikai csapatokat vezényeljenek a területére. A tábornok, aki január elején tett látogatást Szanaában és tárgyalt a jemeni vezetőkkel, rámutatott, hogy az Egyesült Államok segítséget nyújt Jemennek a terrorellenes küzdelemhez, például hírszerzési adatok megosztásával, katonai felszereléssel és kiképzéssel. Washington a tavalyi 70 millió helyett idén legalább 150 millió dollár értékben nyújt katonai támogatást a koldusszegény arab országnak.

Jemen azután került a figyelem központjába, hogy egy nigériai fiatalember karácsonykor megpróbálta felrobbantani a Delta-Northwest amerikai légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó járatát. A vizsgálatok során kiderült, hogy az al-Kaida arab-félszigeti szárnya szervezte be a 23 éves Umar Farouk Abdulmutallabot, aki aztán Jemenben kapott kiképzést.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.