2009. december. 29. 09:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 29. 10:35 Világ

Kivégezték a halálra ítélt brit állampolgárt Kínában

Méreginjekcióval kivégezték kedden Kínában azt az 53 éves brit állampolgárt, akit kábítószer-csempészés vádjával ítéltek halálra.

A brit diplomácia az utolsó pillanatig minden tőle telhetőt megtett Akmal Shaikh éltének a megmentéséért. London szerint a férfi mentálisan beteg volt, ezért nem lett volna szabad kivégezni. A kínai igazságügyi szervek nem találták meggyőzőnek az elítélt egészségi állapotára vonatkozó érvelést. Gordon Brown brit miniszterelnök a leghatározottabban elítélte honfitársa kivégzését.

Az 53 éves Shaikh hétfőn az őt meglátogató rokonaitól tudta meg egyáltalán, hogy mi történik vele. A rokonok az utolsó pillanatban nyújtottak be számára kegyelmi kérvényt. A háromgyerekes Shaikhot 2007-ben vették őrizetbe, miután Tádzsikisztánból Kínába utazott repülőn, diplomatatáskájában 4 kilogramm heroinnal. A kínai hatóságoknak azt mondta, hogy nem tudott a kábítószerről, és a táska nem az övé.

Kína kedden védelmébe vette a döntést. "A kínai igazságszolgáltatás szigorúan a törvénynek megfelelően kezelte az ügyet " - közölte egy kínai külügyi szóvivő. A Reprive londoni székhelyű jogsegélyező civil szervezet szerint 50 év óta Shaikh volt az első európai, akit kivégeztek Kínában.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.