2009. december. 07. 08:08 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 07. 16:14 Világ

Basescu nyerésre áll

Traian Basescu győzelmét jelzik a hétfőn reggel közzétett, immár hivatalos részleges adatok.

Az országos Választási Iroda (BEC) a szavazatok 95,4 százalékos feldolgozottsága alapján bejelentette: a Demokrata Liberális Párt (PD-L) által támogatott Basescu államfő a voksok 50,43 százalékát szerezte meg, Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök pedig a 49,57 százalékukat.

A hivatalos szavazatszámlálás nyomán "fordult a kocka" a vasárnapi elnökválasztás eredményét illetően. Az urnazárása utáni exit-poll eredmények még Geoana csekély előnyéről tanúskodtak, ami már okot adott számára, hogy győzelmi nyilatkozatot tegyen. Basescu már akkor jelezte, hogy valójában ő aratott diadalt.

Basescu tegnap este emlékeztetett az öt évvel ezelőtti precedensre. Az akkori elnökválasztáson is hasonló dolog történt, igaz, 2004. december 12-én a 21 órás exit-poll adatok alapján minden közvélemény-kutatási intézet teljesen döntetlen, 50-50 százalékos eredményt mutatott ki az akkori két jelölt, a szociáldemokrata Adrian Nastase, illetve Traian Basescu, az akkori liberális-demokrata szövetség (D.A.) jelöltje között. Másnapra azonban a csaknem végleges hivatalos adatokból kiderült: Basescu a voksok 51,75 százalékával már vezetett, és valóban ő lett Románia államfője. A reggeli híradásokban már érzékelhető volt Basescunak és táborának derűs hangulata. Előző este ugyanis még nem tudta biztosan a közönség, hogy a jelenlegi államfő magabiztossága nem blöff-e csupán.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.