Egykori szélsőbalos gerilla lehet Uruguay új elnöke
Felmérések szerint José Mujica nyerte meg az uruguayi elnökválasztás második fordulóját, ellenfele elismerte vereségét.
Az exit poll eredmények szerint a választás második fordulójában, vasárnap az egykori szélsőbaloldali gerillából lett agrárminiszter várhatóan a szavazatok 51-52 százalékát kapja, míg ellenfele, a jobbközép Luis Alberto Lacalle volt államfő (1990-1995) a szavazatok 44-46 százalékára számíthat. Lacalle elismerte vereségét - közölte a volt államfő kampánycsapatának munkatársa, Jorge Larranga.
A kormányzó baloldali Széles Front (Frente Amplio) jelöltjeként induló Mujica, az egykori tupamaro gerilla, farmer, majd agrárminiszter és szenátor a voksok 47,96 százalékát szerezte meg az október 25-én tartott első fordulóban, a konzervatív Nemzeti Pártot képviselő Lacalle pedig 29 százalékkal került a második helyre.
A 74 éves José "Pepe" Mujica, aki Daniel Ortega, Nicaragua sandinista elnöke után Latin-Amerika egykori fegyveres forradalmárai közül a második, aki választások révén kerül a hatalom csúcsára, ígéretet tett, hogy folytatja a beruházásbarát politikát, amely révén az elmúlt hat év során az uruguayi gazdaság az egyik legstabilabb lett Latin-Amerikában.
Kampányában Luiz Inácio Lula da Silva mérsékelt baloldali brazil elnököt dicsérte, jelezve, hogy nem kívánja Uruguayt az olyan keményvonalas vezetők irányította országokhoz közelíteni, mint a Hugo Chávez vezette Venezuela. Az új elnök március 1-jén lép hivatalba, megbízatása öt évre szól.