2009. október. 22. 16:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 22. 16:08 Világ

Feleslegesen ültettek be mesterséges végbelet a japán férfinak

Egy japán férfi beperelte az egyik kórházat, mert szerinte az orvosok feleslegesen ültettek be neki mesterséges végbelet, miután félrediagnosztizálták, és azt állították, végbélrákban szenved.

A Mainichi napilap arról számolt be, hogy a férfi márciusban esett át a műtéten a nyugati Miyazaki kormányzóság egyetemi kórházában, ahol eltávolították a daganatot. Orvosa azonban elmondta a páciensnek, hogy a későbbi vizsgálatok nem mutattak ki rákos sejteket az eltávolított szövetben.

A jelenleg mesterséges végbéllel élő férfi 35 millió jent (kb. 70 millió Ft) követel kártérítésként a bíróságnak beadott keresetében.

„Tudomásul vettük, hogy kártérítési igényt nyújtottak be” – nyilatkozta a kórház tisztviselője. „Az eset kivizsgálását követően megtesszük a szükséges intézkedéseket.”

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.