2009. július. 10. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 10. 09:33 Világ

Folytatódtak a zavargások Délkelet-Franciaországban

Folytatódtak a zavargások csütörtök éjjel Firminy délkelet-franciaországi kisvárosban amiatt, hogy három nappal korábban egy helybéli fiatal tisztázatlan körülmények között kómába esett, majd meghalt rendőrségi őrizetben.

Ez már a harmadik éjszaka volt, amelyen fiatalok felgyújtottak több autót és üzletet, mások ablakait, kirakatait pedig betörték a Saint-Etienne-től tíz kilométerre délnyugatra található városban. A csütörtök esti randalírozás azzal kezdődött, hogy mintegy kétszáz ember ülőtüntetést tartott a szóban forgó 21 éves Mohamed Benmouna családjának háza előtt.

Körülbelül 150 rohamrendőrt vetettek be ismét a belvárosban törő-zúzó fiatalok ellen, miközben rendőrségi helikopter körözött a levegőben. Megnehezítette a tűzoltók munkáját, hogy a felgyújtott üzleteket fémrács védte, valamint hogy az oltás közben is dobáltak köveket a fiatalok - közölték a hatóságok. 

Az előző éjszaka 32 gépkocsit és kukákat gyújtottak föl, illetve feldúlták a helyi közösségi házat. A rendőrség kilenc embert őrizetbe vett akkor.

Benmounát a rendőrség zsarolás kísérletének gyanújával vette őrizetbe. A hivatalos tájékoztatás szerint - amelynek a család nem sok hitelt ad - felakasztotta magát az ágybetétből kihúzott zsinórral. Az ügyészség visszautasította a feltételezést, hogy rendőrségi túlkapás történt volna, ugyanakkor elismerte, hogy nem működött megfelelően a cellában elhelyezett kamera. A hatóságok boncolást rendeltek el, az ügyben vizsgálatot indított a rendőrséget felügyelő szerv, az IGPN.

A boncolás eredménye szerint a fiatal férfi megfulladt, és testén nincs nyoma idegen kéz erőszakos cselekményének - jelentette be csütörtökön az illetékes államügyész. Ennek ellenére Benmouna családja beperelte a rendőrséget.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.