2009. június. 09. 17:24 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 09. 17:12 Világ

Bíróság elé áll az első guantánamói rab

Az Egyesült Államokba szállították kedden az első guantánamói rabot, akit a tervek szerint már aznap bíróság elé állítanak amerikai nagykövetségek elleni pokolképes merényletekben játszott szerepe miatt egy New York-i szövetségi bíróságon.

Ahmed Kalfán Gailanit különleges szövetségi nyomozók, úgynevezett marsallok kísérték a Kuba szigetén levő fogolytáborból az Egyesült Államokba, ahol a manhattani Metropolitan Javítóintézetben helyezték el.
   
Eric Holder igazságügy-miniszter közölte: Ahmed Gailanit felelősségre vonják azért a szerepért, amelyet a tanzániai és kenyai amerikai nagykövetségek elleni pokolgépes merényletekben, 244 ember, köztük 12 amerikai megölésében játszott.
   
A The Washington Post tudósítása szerint a peres eljárás fontos állomás az Obama-kormány azon programjának végrehajtásában, amely a guantánamói börtöntábor bezárását célozza. Barack Obama elnök korábban közölte, hogy 2010 januárjáig bezáratja a tábort és az ott raboskodó terrorgyanús személyek egy részét bíróság elé állítják.
   
Gailani biciklis futárként kezdte terrorista karrierjét, pokolgépekhez szállított alkotóelemeket, később feljebb emelkedett az al-Kaida ranglétráján, okmányokat hamisított, kiképző volt egy terrorista táborban, majd a szervezet vezére, Oszama bin Laden testőreként is szolgált.
   
A tanzániai származású férfi a 20-as éveiben járt, amikor segített megépíteni azon robbanószerkezetek egyikét, amelyek lerombolták a kelet-afrikai nagykövetségeket Nairobiban és Dar es Salaamban. A két nagykövetség ellen 1998. augusztus 7-én hatalmas erejű pokolgépes merényletet hajtottak végre, szinte percre azonos időben. A robbanóanyagot teherautóval juttatták az épületekhez. A két robbantásban összesen 224-en haltak meg, köztük 12 amerikai.
   
Gailanit 2004-ben Pakisztánban fogták el, és két évvel később szállították Guantánamóra. A férfi őrizetbe vétele óta tagadja, hogy tudta volna, hogy az általa szállított TNT-t és oxigénpalackokat pokolgép előállításához tervezték felhasználni, és azt sem ismerte el, hogy ő vásárolt meg egy olyan járművet, amelyet az egyik merényletben használtak, azt mondta, nem tudott vezetni.
   
Az amerikai kongresszus több tagja ellenzi guantánamói raboknak az Egyesült Államokba szállítását, még a legmagasabb biztonságú börtönökben való elhelyezésüket is elutasítják.
   
A Fehér Ház közölte: Gailani pere az első fontos lépés abban az irányban, hogy gyorsan rendezzék a guantánamói rabok sorsát. Amerikai ügyészek minden egyes rab ügyét külön-külön megvizsgálják, és az elkövetkező hetekben újabb vádemelésekre és perekre fog sor kerülni azokkal szemben, akik bűncselekményt hajtottak végre az Egyesült Államok ellen vagy összeesküvést szőttek e célból.


 
 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.