2009. június. 07. 20:06 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 07. 20:06 Világ

A konzervatívok kapták a legtöbb szavazatot Ausztriában

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) kapta a legtöbb szavazatot Ausztriában vasárnap az európai parlamenti választáson az előzetes eredmények szerint, és erősödtek az EU-kritikus tömörülések.

Bár a közvélemény-kutatások fej-fej melletti eredményt vetítettek előre, az ÖVP a nem végleges adatok szerint 29,8 százalékos eredményével mintegy hat százalékkal megelőzte koalíciós partnerét, az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ).
   
A várakozásoknak megfelelően mindkét kormánypárt támogatottsága csökkent. Az SPÖ jelentősen, 9,6 százalékkal esett vissza 2004-es eredményéhez képest, s a második osztrák köztársaság fennállása (vagyis 1945) óta legrosszabb választási eredményét érte el. Az ÖVP 3 százalékot veszített.
   
A két nagy pártéval ellentétben erősödött viszont az EU-kritikus politikai tömörülések támogatottsága. A harmadik legtöbb szavazatot, mintegy 18 százalékot a bal-jobb skálán nehezen elhelyezhető Hans-Peter Martin listája kapta, mintegy négy százalékkal múlva felül 2004-es eredményét. Közel megduplázta 2004-es eredményét a negyedik helyen befutó jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és 13 százalékot ért el.
   
A szoros uniós együttműködést pártoló Zöldek 9,4 százalékot kaptak, ezzel 3,5 százalékkal rosszabb eredményt értek el, mint 2004-ben.
   
Bár az ÖVP is rosszabbul szerepelt, mint legutóbb, több szempontból sikernek is tekinthető az eredménye. 2002 óta első ízben nyerte el a legtöbb szavazatot egy országos választáson, s ez volt az első választás, amelyen Josef Pröll pártelnöksége alatt vettek részt. Emellett sokan kockázatosnak tartották, hogy a tapasztalt uniós politikusnak számító Othmar Karas helyett a brüsszeli tapasztalatokat nélkülöző Ernst Strasser volt belügyminisztert állították listájuk élére.
   
Az ÖVP várhatóan hat képviselőt küldhet az EP-be, akárcsak 2004-ben. Az SPÖ két helyet veszít az eddigi hétből, a Zöldek az eddigi két politikus helyett egyet delegálhatnak. Martin listája még egy mandátumot szerzett az eddigi kettő mellé, az FPÖ az eddigi egy helyett két fővel képviseltetheti magát.
   
Várhatóan egyelőre nem jut mandátumhoz az FPÖ-ből kivált, annál mérsékeltebben bevándorlás-ellenes Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ). Egy képviselőt mégis küldhet az Európai Parlamentbe az EU-kritikus tábort erősítő BZÖ akkor, ha az EU intézményrendszerét megreformálni hivatott lisszaboni szerződés életbe lép, ebben az esetben ugyanis Ausztria a jelenlegi 17 helyett 19 képviselői helyet kap az EP-ben.
   
A postán leadott szavazatok eredményét június 15-én, a hivatalos végeredményt pedig június 24-én hirdetik ki Ausztriában. 
   
A nem hivatalos eredmények szerint a választási részvétel 42,3 százalék körül volt, valamivel elmaradva a 2004-es 42,4 százaléktól.

Hirdetés