2009. május. 28. 08:39 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 28. 08:43 Világ

Obama: "visszaléptünk a szakadék szélétől"

Barack Obama amerikai elnök szerint az Egyesült Államok gazdasága a stabilizálódás jeleit mutatja azután, hogy évtizedek óta a legmélyebb válság sújtotta.

"Biztonsággal kijelenthetjük: visszaléptünk a szakadék szélétől" - fogalmazott Obama a kaliforniai Beverly Hillsben a Demokrata Párt adománygyűjtő rendezvényén. Meglátása szerint némi nyugalom állt be, amely korábban nem volt meg; nincs küszöbön katasztrófa, az amerikaiak kevésbé aggódnak jövőjük miatt.

A gazdaság szerinte már érezhető stabilizálódását ahhoz kötötte, hogy új kormánya eredményesen tevékenykedett. Úgy fogalmazott, hogy kormánya legalább annyit vagy még többet ért el az első négy hónapban, mint bármelyik kormány Franklin Delano Roosevelt 1930-as évekbeli elnöksége óta. Elmondta, hogy az általa kezdeményezett és a kongresszus által három hónapja jóváhagyott gazdaságösztönző csomag elkezdte kifejteni jótékony hatását.

Arról is beszélt, hogy bár biztatóak a jelek, nem szabad az eddigi eredmények után megpihenni, még sok a teendő a pénzügyi rend helyreállítása érdekében. Kifejtette, hogy kormányának sok feladata van még egyebek mellett az egészségügy és az oktatási rendszer reformja terén, valamint az ország külföldi olajtól való függőségének csökkentése ügyében.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.