A történelem legnagyobb köpönyegforgatója
Kétszázötven éve, 1759. május 21-én született Joseph Fouché, a francia forradalom és a császárság időszakának egyik legérdekesebb alakja. Tehetséges, de jellemtelen ember volt, aki pályafutása során tucatnyinál is több alkalommal változtatott elvein, hogy a hatalom közelében maradhasson. Kolostori matematikatanárból lett szélsőséges jakobinus, majd a direktórium híve; habozás nélkül állt Napóleon mellé, majd szegődött a visszatérő Bourbonokhoz - mindenkit elárult és mindenkit hajlandó volt szolgálni, csak hogy részt vehessen az általa annyira kedvelt cselszövésekben.
Szerény kereskedőcsaládból származott, az oratóriánus rend kolostorában nevelkedett és lett paptanár. A forradalom szelét érezve sutba vágta a reverendát, 1792-ben girondista képviselőnek választották meg. A mérsékelteket gyorsan otthagyta és a jakobinusokhoz szegődött, a király perében a halálra szavazott. Amikor 1793-ban Lyonba küldték rendet csinálni, hatszáz lázadót állított ágyúk elé és mészároltatta le őket kartáccsal, ekkor ragadt rá a "lyoni tűzmester" elnevezés. Hiába hagyta ott idejében Robespierre-t, rövid időre letartóztatták, de gyorsan kiszabadult és behízelegte magát a Direktórium kegyeibe.
Végre a leginkább neki való állásba nevezték ki: rendőrminiszter lett és az egész országot behálózó kémszolgálatot épített ki. Ügynökei mindenhol ott voltak és mindenről jelentettek, a miniszter idővel mindenkiről tudott valami kompromittálót. Megszimatolta Bonaparte jövőjét s bizalmasa lett Joséphine-nek, a későbbi császárnénak. Napóleonnal ösztönös ellenszenvvel viseltettek egymás iránt, de sorsuk hosszú időre összefonódott. Fouché a császárt is megfigyeltette, így a kortársak számára rejtélyes módon még fölötte is hatalma volt. Egyetlen igazi vetélytársa akadt, a szintén rendszereken átívelő diplomata, Talleyrand, Napóleon másik igazi bizalmasa. Ők ketten nem csak a hatalomért versengtek, személyesen is gyűlölték egymást, a nagyvilági életet élő Talleyrand mélységesen lenézte a csúnya feleségéhez annak haláláig hű, kispolgár Fouchét.
Fouché dúsgazdag ember, gróf, majd Otranto hercege lett, de kétlakisága miatt végül kiesett a császár kegyeiből. Ő ezt nem nagyon bánta, mert már a királypártiakkal szűrte össze a levet. Legragyogóbb cselszövését a waterlooi csata előtt hajtotta végre: a hadjárat tervét titokban megküldte Wellingtonnak, de magát minden eshetőségre bebiztosítva arról is gondoskodott, hogy a futárt "váratlan" akadályok hátráltassák és csak a csata után érkezzék meg.
Napóleon végleges lemondása után az ideiglenes kormány elnöke lett, s szemrebbenés nélkül szegődött a Bourbonok szolgálatába, természetesen rendőrminiszterként. A szélkakas azonban berozsdásodott, nem bírt tovább forogni: ellenfelei (élükön a másik nagy túlélővel, a miniszterelnökké avanzsált Talleyrand-nal) keresztülvitték, hogy mint "királygyilkost" eltávolítsák az udvartól, majd végleg száműzzék. Fouché Prágába, utána Linzbe költözött, a halál 1820. december 26-án Triesztben érte mindenkitől elhagyatva, de az egyházzal megbékélve.