2009. május. 17. 13:34 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 17. 13:07 Világ

Változatlanul sokan kíváncsiak a Stasi-aktákra

Az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi aktáinak megnyitása nélkül Németország ma más lenne, mint amilyen valójában - hangsúlyozta Marianne Birthler, az iratokat kezelő szövetségi hatóság vezetője, aki szerint változatlanul nagyon nagy az érdeklődés az akták iránt.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak nyilatkozva Birthler emlékeztetett arra, hogy a fordulat, illetve az NDK összeomlása után a szövetségi kormányban is voltak olyan megfontolások, hogy az aktákat meg kell semmisíteni vagy legalábbis a nyilvánosság számára hozzáférhetetlenné kell tenni azokat. "Ha ez történt volna, ma védtelenek lennénk az NDK megszépítését célzó törekvésekkel szemben" - fogalmazott az a hatóság vezetője. "Sokan, akik annak idején együttműködtek a Stasival, ma is politikai vagy állami hivatalokban lennének, míg mások az akták segítsége nélkül nem tudnának szembeszállni az állítólagos ügynöki gyanúsítgatásokkal" - hangoztatta Marianne Birthler, aki úgy vélte: az akták megnyitása számtalan embernek biztosította azt a lehetőséget, hogy "betekintsen saját aktájába, rekonstruálhassa sorsát, s feldolgozhassa azt."
   
Birthler ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az akták nyilvánosságra hozatala kapcsán sokan bosszútól és megtorlástól tartottak. Erre azonban - mint hangsúlyozta - nem került sor. "Nap mint nap találkozunk olyan emberekkel, akik tanulmányozzák saját aktáikat, s azután szuverén döntést hoznak arról, hogy miként kezeljék mindazt, amit az iratokból megtudnak. S ez rendkívül fontos" - jelentette ki a hatóság vezetője. 
   
Marianne Birthler elmondta, hogy változatlanul nagyon nagy az érdeklődés  az akták iránt. Utalt arra: az elmúlt években összesen 1,7 millióan kérelmezték, hogy betekinthessenek saját irataikba. 2006-ig a kérelmek száma évről-évre némelyest csökkent, de 2007-től ismét növekedni kezdett. Tavaly 87 ezer ilyen kérelem volt, s az idei esztendő első hónapjaiban is már sok kérvény érkezett be. 
   
Az egykori keletnémet polgárjogi harcos úgy vélte, hogy az általa vezetett hivatalra még sokáig szükség lesz. 1990-ben sokan úgy gondolták, hogy a hatóság csak tíz évig fog működni - emlékeztetett Birthler, hozzáfűzve: sok szól amellett, hogy az intézmény még a békés forradalom 30. évfordulóján, azaz 2019-ben is működni fog.
   
Az illetékes szövetségi hatóság archívumaiban mintegy 5,5 millió aktát tárolnak, amelyeket a volt kommunista állambiztonsági minisztérium 1950 és 1989 között "halmozott fel". Közöttük áldozatok és ügynökök aktái egyaránt szerepelnek, amiről a hatóság külön kimutatással rendelkezik.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.