2009. május. 08. 13:49 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 08. 13:42 Világ

A grúz vezetés és az ellenzék között már pénteken lehet tárgyalás

A grúz vezetés hajlandó találkozni az ellenzék vezetőivel, hogy tárgyaljon velük követeléseikről, és valószínű, hogy a találkozóra már pénteken sor kerül - jelentette be Davit Bakradze parlamenti elnök a Rusztavi-2 tévének nyilatkozva.

Bakradze üdvözölte azt a közleményt, amelyet az ellenzék egyik vezére, Irakli Alaszania, az ország volt ENSZ-nagykövete, a Szövetség Grúziáért mozgalom vezetője adott csütörtökön, és amely szerint hajlandók tárgyalni a kormánnyal.

Csütörtöki javaslatában azonban Alaszania azt mondta, hogy csakis Miheil Szaakasvili államfővel hajlandóak tárgyalni. Aznap engedték szabadon azt a három ellenzéki aktivistát, akiket szerdán fogtak le, s akiknek az őrizetbe vétele miatt több tucat ellenzéki tüntető Tbilisziben összetűzött a rendőrséggel.

A főügyész közlése szerint az őrizeteseket II. Ilija grúz ortodox pátriárka kérésének eleget téve engedték el, de az ellenük indított eljárást nem szüntették be. A befolyásos egyházi méltóság a csetepaté nyomán arra figyelmeztetett, hogy a helyzet "robbanásveszélyes". A kedélyek megnyugtatása végett kérte a hatóságokat, hogy engedjék szabadon a három embert, de az ellenzéket is figyelmeztette, hogy tiltakozásuk maradjon a törvényes keretek között.

Az utóbbi hetekben Grúziában igen feszültté vált a légkör, a szerdai összecsapásokkal pedig meglehetősen veszélyessé. Az ellenzék április 9-e óta tüntetéseken követeli Szaaakasvili lemondását a demokrácia hiánya és a tavaly nyáron Oroszországgal vívott vesztes háború miatt.

Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.