Döntés született a világ leghosszabb nevű taváról
Végre eldőlt, hogyan is helyes írni a Chargoggagoggmanchauggagoggchaubunagungamaugg-tó nevét.
Így, ahogy az előbb szerepelt. A tó az Egyesült Államokban, Massachusettsben van, egyike a világ leghosszabb nevű földrajzi helyeinek. 45 betűből áll, a helyiek nem is nagyon hívogatják így, inkább csak Webster-tónak mondják, mert ehhez a településhez van a legközelebb. Mármost sokáig helytelenül írták a tó nevét, a 20. betű u helyett o volt, a 38. pedig h az n helyett.
Ami persze nem volt nagy törés a világ életében. A helyi kereskedelmi kamarának azonban volt annyi ideje, hogy utánajárjon a dolognak és kiderítse történelmi feljegyzések alapján, hogy pontosan hogyan kell írni ezt a tavat.
Az indán eredetű név jelentése egyébként vitatott, több legendamagyarázat is van. A legelterjedtebb szerint nagyjából a következő: "Te a te oldaladon pecázol, én az enyémen, középen meg senki-tó". Ezt a mítoszt azonban szertefoszlatták a tudományos kutakodók.
A tónak amúgy vagy húsz írásvariációja volt, és nem mindegyik olyan hosszú, mint a "győztes". Volt hosszabb is, bár csak 4 betűvel.