2009. március. 18. 12:35 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 18. 12:27 Világ

Vizsgálat folyik Kolozsváron hamis jogosítványok kibocsátása miatt

Hamis gépkocsivezetői jogosítványok kiállítása ügyében hallgatták ki a kolozsvári gépjárművezetői és forgalmi engedélyeket kibocsátó hivatal négy alkalmazottját, akiknek tevékenységét már hónapok óta figyelik a hatóságok - írja a bukaresti Új Magyar Szó.

A romániai Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kedden bezáratta a hivatalt, miután az ügyosztály beépített embereitől különböző összegeket fogadtak el az alkalmazottak. Egyes források szerint mintegy 1000 és 10 ezer euró ellenértékben lehetett Kolozsváron jogosítványt kiváltani anélkül, hogy ezt hivatalos sofőrvizsga előzte volna meg.

Kovászna megyében is hasonló ügyben indított vizsgálatot múlt héten 19 személy ellen a DNA. A gyanúsítottak, - akiket egyebek mellett csúszópénz elfogadása és hivatalos iratok hamisítása miatt vizsgálnak - a megyei gépjármű- és gépjárművezetés-ellenőrző hivatal, a városháza alkalmazottai és gépkocsivezető-oktatók. Három személyt őrizetbe is vettek.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.