2009. március. 08. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 08. 13:19 Világ

Jobbik-hívek Szlovákiában

Szlovákiában akart megemlékezni szombaton a II. világháború áldozatairól a magyarországi jobboldali radikális Jobbik néhány tagja és híve – közölte vasárnap a Paraméter.sk szlovákiai magyar hírportál.

A tudósítás szerint a mintegy húszfős, Jobbik-tagokból, illetve hívekből álló csoport szombaton délután jelent meg a rimaszombati járásbeli Péterfalván, hogy megemlékezzen a második világháború áldozatairól. Az eseményt figyelemmel kísérte a szlovák rendőrség is. Mária Faltániová, a besztercebányai kerületi rendőrkapitányság szóvivője szerint azonban semmilyen rendbontás nem történt.

A magyarországi parlamenten kívüli párt híveit mindössze arra szólították fel a rendőrök, hogy pakolják el Árpád-sávos zászlóikat. A megemlékezni kívánók a portál szerint szót fogadtak, majd, ahogy átjöttek Szlovákiába, úgy vissza is mentek Magyarországra. Péterfalva lakosai nem tudtak az összejövetelről, s az önkormányzatnak sem volt tudomása arról, hogy valami készülne a községbe – jegyezte meg a Paraméter.sk.

Tavaly ősszel komoly magyar-szlovák diplomáciai konfliktust okozott, hogy a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg egyenruhás tagjainak egy csoportja a kelet-szlovákiai Királyhelmecen akart megemlékezni a bécsi döntés évfordulójáról.

Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.