2009. január. 23. 11:30 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 23. 11:30 Világ

Kettős gyilkosság az iskola előtt Norvégiában

Két halálos áldozatot követelő lövöldözés volt reggel az észak-norvégiai Tromso város egyik iskolaépülete előtti parkolóban - közölte a rendőrség.

Az egyik áldozat egy nő, aki azonnal meghalt. A másik egy férfi, akit súlyos sérüléssel kórházba szállítottak, és ott vesztette életét. Az eset a Slettaelva iskola előtt történt még a tanítás kezdete előtt, fél kilenc óra tájban. Gyereknek nem esett bántódása, sem a 200 fős általános iskolát, sem a közeli óvodát nem kellett kiüríteni.

A rendőrség szóvivője szerint a bűncselekmény oka egyelőre ismeretlen. A nyomozók első feltételezése az, hogy a férfi és a nő egymásra lőtt. Norvég médiumok szerint a nő gyakorló tanár volt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.