2008. december. 28. 08:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 28. 12:13 Világ

Izrael folytatta a légicsapásokat

Az izraeli légierő folytatta vasárnap az immár második napja tartó légi hadjáratát a Hamász iszlamista mozgalom célpontjai ellen a Gázai övezetben, hírügynökségi összesítések szerint a halottak száma meghaladja a 230-at, javarészük a Hamász harcosa.

Szemtanúk szerint az izraeli légierő vasárnap reggel légi csapást mért egy tartálykocsira az egyiptomi határnál fekvő Rafah városánál. A jármű lángra lobbant, és a tűz átterjedt több környékbeli házra. A Hamász által ellenőrzött rádió szerint "a támadásnak több halottja és sebesültje van", de ezt egyelőre nem erősítették meg gázai kórházi források.

Az izraeli hadsereg egyik szóvivője közölte vasárnap, hogy a hadsereg folytatja akcióit a Hamász létesítményei ellen a Gázai övezetben, és vasárnapra virradóra bizonyos számú támadást indított, egyebek mellett a Gáza központjában lévő Rimal kereskedelmi negyed egyik mecsete ellen, amely terroristáknak nyújtott menedéket. Az izraeli rádió szerint a légierő közel húsz támadást indított az éjszaka folyamán.

Hírügynökségi összesítések szerint a második napja tartó légi hadjáratnak már legalább 130 halálos áldozata van a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig eléri a 700-at. A zsidó állam  azért kezdett eddig soha nem látott méretű műveletet a Hamász radikális mozgalom ellen, hogy véget vessen az izraeli területek ellen irányuló rakéta- és aknavetős támadásoknak.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa folytatja a gázai helyzetnek szentelt rendkívüli ülését. Az arab országok egy csoportja határozattervezetet terjesztett a BT elé, a dokumentum elítéli az izraeli hadműveleteket, és felszólítja Izraelt, hogy haladéktalanul szüntesse be a katonai akciókat a Gázai övezetben. Diplomaták szerint a BT valószínűleg nem fogja megszavazni ezt a tervezetet.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közben nyilatkozatban szólította fel a szembenállókat, hogy azonnal vessenek véget az erőszaknak, és elítélte Izraelt az erő túlzott alkalmazása miatt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.